Szemtől szemben az Omega Centaurival
Asztrofotós csillagászati expedíción a Dél-Afrikai Kalahári-sivatagban
Bevezető
"A Kalahári-sivatagba az út Finnországon keresztül vezet…"
1988-at írtunk ugyanis, amikor 2 év volt hátra az észak-európán átívelő teljes napfogyatkozásig. Az akkor még miskolci Uránia Csillagvizsgálóban egy maroknyi csapat készülődött a jelenség Finnországból történő megfigyelésére, amit végül saját szakmai programmal és szervezésben valósítottunk meg. Az expedíción tapasztaltakat később jól kamatoztathattam, a speciálisan csillagászati céllal létrejött szakmai utazásokon. Ugyanis a sokrétű, emberileg különböző és igényszintű résztvevő utazásának napi összehangolása, a nappali és éjszakai programok betartása, a váratlanul jelentkező feladatok megoldása és még sok egyéb tényező összetett módon befolyásolja egy a világ túlfelére indított csillagászati expedíció sikerességét.
Az utazási lehetőségek szélesre tárulásával mind több és több amatőr-csillagász társunk jutott és jut el egzotikus tájakra, ahol előkerülnek a kisebb-nagyobb távcsövek, műszerek, telnek az észlelési naplók, gyűlik a déli-eges tapasztalat. Így láthattunk ausztráliai, dél-amerikai, afrikai, stb. beszámolókat, fotókat Meteor havilapunk hasábjain az elmúlt években. Nagyobb létszámú, kimondottan a déli-égbolt szépségeinek megfigyelésére tervezett csillagászati expedíció valahogyan azonban nem akart összejönni… (ne feledjük 2004-et írtunk a cikk írásakor, K.Zs.)
Az expedíció megszervezése
2002 nyár végén merült fel először Szabó Gábor amatőr-csillagász barátomban és bennem, egy a déli égbolt alá szervezendő magyar észlelő expedíció lehetősége. Akkor már mindketten több sikeres, egyenlítő alatti tájakra is vezető csillagászati expedíción voltunk túl, amelyekre kisebb távcsöveket is magunkkal vittünk, elsősorban a déli éggel ismerkedő, majd később komolyabb vizuális megfigyelési célzattal. A folyamatos kapcsolattartás eredményeképpen körvonalazódni látszódott, hogy egy kisebb létszámú, kb. 5-10 fős, amatőr-csillagászokból álló csapat programját állíthatjuk össze.
A célpont kiválasztásánál elsősorban a személyes tapasztalat vezérelt minket. A hazánkhoz közelebb eső ráktérítői övezetek nem jöhettek szóba, mert innen egy éjszaka alatt nem láthatjuk magasan a legszebb déli objektumokat. Az egyenlítői, trópusi zóna már jobb lett volna ilyen szempontból, de itt meg a nagy páratartalom miatti határfényesség vesztés és a rövid éjszaka miatt döntöttünk még délebbi területek mellett. Olyan helyszínt kerestünk ahol a lehető legtovább és legmagasabban tudjuk megfigyelni a legtöbb déli objektumot és lehetőleg valamilyen csillagászati tapasztalattal is bírunk erről illetve számunkra még megfizethető. Így esett a választás Dél-Afrikára ahol Gábor két másik személlyel járt 2000-ben. Az utazás időpontjának a 2003-as év újhold közeli június illetve júliusának végét jelöltük meg, mert ilyenkor a déli féltekén tél van, hosszúak (és sajnos hidegek) az éjszakák, így sokat lehet észlelni. Napnyugta után jól észlelhetők a déli égbolt talán legszebb csillagképei a Carina, Centaurus, Crux sőt az éjszaka folyamán egyre jobb pozícióba kerülnek a Magellán-felhők is.
Az első helyszínnek a hatalmas dél-afrikai hegyláncot a Drakensberge (Sárkány) hegységet választottuk, mert a több ezer méter magasságú Lesotho-hoz közeli észlelőterep magashegyi viszonyai, bársonyfekete éjszakai égboltot ígértek. Magyarországi meteorológiai szakember segítségét kérve előzetesen megvizsgáltattuk a potenciális helyszínek asztroklímatikus szempontból érdekes előrejelzési értékeit. Az eredmény azonban nem volt teljesen kielégítő, hiszen a száraz évszak ellenére, a magashegységben (1500 m környéke) valószínűsített csapadék és felhőzet értéke magasabb volt, mint Dél-afrika más tájain, például a Kalahári-sivatagban, ahol korábban Gáborék is jártak. Emiatt és a relatíve magasabb ára miatt megváltoztattuk az útitervet és a korábban jól bevált, tiszta égboltú és stabilabb időjárású Zöld-Kalahári lett elsődleges úticélunk.
Ezzel párhuzamosan egy néhány éjszakával hosszabb Botswana-i verziót is megvizsgáltunk. A terv részletes kidolgozásába bevontuk Szőke Tibor professzionális utazásszervezőt, aki a logisztikai és kinttartózkodási feladatokat magas szinten oldotta meg. Rá várt ugyanis a legkedvezőbb közlekedési megoldás kiválasztása Budapesttől a dél-afrikai Orange folyótól északra eső tartományban Kimberley és Upington környékéig és vissza. A szállás bérlés, étkezések, autóbérlés, nappali látnivalók, természetvédelmi területek, vadrezervátumok meglátogatásának kérdései és még sok egyéb is mind az ő feladata volt. Mikor mindent előre láttunk és kikalkuláltunk, meghirdettük az expedíciót különböző fórumokon, alapelvként azonban kitűztük, hogy lehetőleg csak amatőr-csillagász érdeklődésű személyek (esetleg azok kisérői) vegyenek részt az expedíción. Néhány hét várakozás után kb. 10 fő jelezte részvételi szándékát, amikor is a Polaris Csillagvizsgálóban expedíciós megbeszélést tartottunk, amit még egyszer megismételtünk az MCSE évi közgyűlésére időzítve az utazás előtt.
Tapasztalatom szerint ugyanis az ilyesféle utazásoknál mindig nagy vízválasztó a részvételi díj befizetése, amit végül is 6 fő tett meg. A bizonytalanabb Drakensberge és a drágább Botswana miatt úgy döntöttünk, hogy elégséges egy rövidebb és egy hosszabb Zöld-Kalaháriba induló utazás.
Így tehát az expedíció résztvevői a következő személyek lettek:
- Basa József (Gyál)
- Fischer Gábor (Győr)
- Kereszty Zsolt (Győrújbarát)
- Pelyhe József (Tard)
- Szabó Gábor (Monor)
- Szőke Tibor (Budapest).
A szakmai program, felszerelés
A szakmai programot Szabó Gábor és személyem dolgozta ki. Gábor mindenképpen tervezte folytatni, korábban megkezdett vizuális mély-ég észleléseit, rajzait. Magam részéről teleobjektíves és primerfókuszos asztrofotók készítését terveztem, bár fájt a szívem érte, sajnos CCD-t a súlyhatár miatt már nem tudtunk magunkkal vinni erre az expedícióra. Gábor folyamatosan állította elő a különböző listákat az észlelhető és fotózható objektumokról. A favoritnak számító déli-eges csodák mellett egyre több, elsősorban mély-eges objektum került fel a listákra. Mindenképpen célpont volt a 75 fok magasan delelő, éppen oppozícióban lévő Mars, továbbá az ilyen szélességekről (-30 ) és sivatagból különösen jól látszódó állatövi fény. Minden tagunk számára külön feladat volt, a déli-égbolt áttekintő és részletes térképének beszerzése és a déli csillagképek megtanulása. Az égbolt alatt tölthető idő ugyanis időórára lebontva nem kevés összeg, így amire tudunk célszerű itthon elő és fel készülni.
A távcsöveket utazás előtt minden eshetőségre előkészülve tesztelni kell, mind összeszerelt, mind pedig szállításara szétszedett állapotok után. Célszerű olyan műszert hozni, ami vagy darabokra szerelhető vagy amúgy is rövidebb fókuszú. A mechanika is lehetőleg kompakt legyen, de persze stabil is, különösen asztrofotós esetben. Minden további felszerelésnek (okulárok, lámpa, térkép, akku) és ruházatnak nem szabad meghaladni a légitársaságok által megszabott és cégenként általában változó tömeghatárt, ellenkező esetben számíthatunk súlyfelárra, amit ráadásul azonnal és kg-onként kell a reptéren fizetni, ebbe természetesen a belföldi repülős járatok is külön beleszámítanak oda és vissza. Az együtt utazók jó ha csoportot alkotnak, ekkor ugyanis összevonható a súlykeret, ami valamit javíthat a helyzeten.
Külön kell szólni a távcsövek csomagolásáról. Mi az értékesebb és precízebb bánásmódot igénylő tubusokat a kézi poggyászban szállítottuk, több okból is… Nem is volt gond velük, tökéletesen élték túl a nem mindennapi megterhelést, ami talán a polifoam-os csomagolásnak és az „egyik szemem mindig a tubuson” jellegű magatartásnak köszönhető. A feladott poggyászban található eszközöket is megfelelően rugalmas csomagolással szállítottuk. Az én HEQ-5 tipusú mechanikámmal már egy kis gond volt ugyanis visszafelé az is kézipoggyászként jött, ami sokszor kényszerített a magyarázkodás határára minket. Talán a legproblémásabb az asztrofotók nyersanyagául számító negatívok, diapozítívok szállítása, ugyanis itt meg kell oldani, hogy a tekercsek hűtött körülmények között és átvilágítás mentesen jussanak célba. Ez gyakorlatilag nagyon nehézkes, hiszen hogyan is magyarázzuk meg az átvizsgáló berendezést kezelő hivatalos személynek, hogy mi az a kb. 20 db negatív tekercsnek látszódó valami amit fel akarunk vinni a fedélzetre de tilos átvilágítani, ráadásul a kézi poggyászunkban egy hosszú fémcső lapul, amit mi csillagászok távcsőnek meg mindenféle ilyesminek nevezünk…
Célszerű némi meleg ruházatról is gondoskodni, mert a sivatagi éjszaka hőmérséklete akár fagypont alá is csökkenhet. A hosszú ideig tartó észlelések vagy asztrofotók készítése közben félórákat, órákat is egyhelyben kell tölteni, ezért mindenképpen ajánlatos komolyabb pl. Polartec anyagú aláöltözet viselése, az a legjobb ha téli körülményekre készülünk. Nappal viszont elég lehet a póló viselése, hangsúlyozom mindezek a mi tapasztalataink és a sivatagi körülményekre vonatkoznak. Éjszaka ezenkívül jó szolgálatot tehet egy forró tea, amennyiben lehetőségünk van rá, kérjünk a szállásunkról. Az este 6-7 órakor megkezdett észlelések elhúzódhatnak reggel 6-7-ig, ami alatt meg is éhezhetünk, így az észlelések közötti szünetekben jól jött némi harapnivaló. A szinte minden éjszaka folyó megfigyeléseket néha hajnal 1-2 órakor lezártuk, mert másnap tovább mentünk egy másik szállásra, nem akarván teljesen kimerülve vezetni, az amúgy is szokatlan „balra hajts” elvű közlekedési rendszerben.
Végül is az alábbi műszereket vittük magunkkal:
- Basa József – 7x50 Vixen binokulár,
- Fischer Gábor - 90/1250 Yulin MC + állvány + okulárok, binokulár,
- Kereszty Zsolt – 152/760 MEADE SN + HEQ-5 mechanika, 60/700 guider, okulárok, PENTAX MZ-30 + teleobketívek, NIKON F-80 + teleobjektívek (180 mm, 360 mm),
- Pelyhe József – 20x100 Miyauchi binokulár + állvány, 80/640 Vixen fluorit refraktor,
- Szabó Gábor – 152/530 reflektor.
Továbbá asztrofotózásra főleg FUJI PROVIA 400F diát, kidolgozáskor 1. Push túlhívással és hiperszenzibilizált KODAK SUPRA 400-as negatívot illetve az előbbi dia érzékenyített változatát használtuk. A nappali fotózáshoz, filmezéshez többféle digitális és hagyományos fényképezőgép és videókamera állt rendelkezésre.
Az asztrofotós műszer:
Mivel hosszú expozíciós idejű primer fókuszos és az észlelési fajlagos időköltségeket csökkentő ún. fiahordós teleobjektíves felvételeket szerettem volna készíteni, ezért az utazás előtt több-kevesebb idővel szereztem be az ehhez szükséges technikát, így az Astrotech Kkt.-től például egy MEADE LXD-55 6”-es Schmidt-Newton távcsövet, keresővel. A kis műszer kellően kompakt, fényerős (f/5) és főleg könnyű az utazó asztrofotós számára. A lézerkollimációs ellenőrzéseknél azonban hamar kiderült egyik fő hiányossága, tudniillik a fogasléces okulárkihuzat fókuszáláskor elmozdul.
Ez nem megengedhető, mert a helyesen kollimált rendszer a fotós toldat felhelyezésekor újra elmozdul és így hiába a megfelelő korrigált látómezőt lehetővé tevő Schmidt korrekciós lemez, a csillagok képe a látómező széle felé elhúzódik. Ezért a tubust rekord idő alatt átszerelte egy profi kétálású (vizuális és fotó, CCD) kihuzatra a Proxima, így a tubus ma is kiváló képalkotású, stabilan használható optikai rendszert rejt magában.
További lépésként beszerzésre került, az akkor még Magyarországon szinte semmilyen asztrofotós tapasztalattal nem bíró HEQ-5 mechanika, amely rendszer mellett a döntő érvek a következők voltak: finoman járó 2-2 db kúpcsapágy, állítható fogaskerékrendszer, kezelhető kis tömeg, árához képest robosztus kivitel, felezett lépésű kézi vezérlő, beépített, stabil kivitelű pólustávcső, fém, rezgésmentes háromláb, kedvező beszerzési ár, fejlettebre cserélhető elektronikai vezérlés. A mechanikát szinte végszóra szállította le a Távcső Szolgáltató Bt.. A műszeregyüttest egy 60/700-as Antares vezető távcső egészítette ki, 1,25”-os zenittükörrel, MEADE 2X-es short (fontos) Barlow-al és a MEADE 9 mm-es vezetőokulárjával, amiben kicseréltem a beépített megvilágítást, energiatakarékos és szabályozható, pulzáló fényű ún. PulseGuide vezetőfényre, ezzel ugyanis halványabb vezető csillaggal is tudunk biztonságosan vezetni. A fényképezőgép egy PENTAX MZ-30-as gép volt a korábban már említett, nyersanyagokkal. A fiahordó szerelésre került Manfrotto gömbcsuklóra, a Szitkay Gábor-tól kölcsönbe kapott NIKON F-80 váz, NIKON 180 mm-es telobjektív, fókuszkétszerezővel. A szerkezet olyan nehéz volt, hogy gyakorlatilag ellensúlyként használtam.
Mielőtt munkába vettem volna a teljes rendszert, teljesen szétszereltem, újra beszabályoztam, megtisztítottam, újrazsíroztam, a fogaskerekek összefeszülését beállítottam, a pólustávcsövet párhuzamosítottam az óratengellyel, felszereltem rá az autó akummulátoráról működést lehetővé tevő átalakító kábelt. Ezek után kerülhetett sor az első tesztfelvételek elkészítésére, melyek a Corona Borealis Csillagvizsgáló mellett zajlottak, teljesen terepi viszonyok között. A pólusra állást az északi félgömbön a pólustávcső szállemezére gőzölt jelzések segítségével kb. 5-10 perc alatt lehet végrehajtani, a deklinációs hiba ekkor kb. 1 Airy-korong/10-15 perc. A periódikus hibát kb. +/- 13” –re mértem, kb. 12 perc alatt, ez közel periodikus jellegű és ami kis asztrofotós tapasztalattal teljesen uralható és kiküszöbölhető. A teszt objektum a Messier 27 volt, 30 illetve 45 perces expozíciós időkkel, a vezetési nagyítás változtatható, attól függően, hogy a Barlow-ot a zenittükör elé vagy mögé helyezzük, így kaphattam 233 X-s illetve 155 X-s vezetési nagyításokat. Mindkét verzió használható, a nagyobb nagyításhoz viszont jó ha fényesebb vezetőcsillagot találunk. A beavatkozási periódus változó, van amikor 2-3 percig nem kell korrigálni, van amikor percenként. A teszt nyersanyagként használt hiperérzékenyített KODAK SUPRA 400 negatív előhívása után megnyugtató látvány fogadott: a Dumbell-köd fényesen virított a kép közepén, a csillagok korong alakúak voltak még a látómező szélén is, ráadásul a hmg megfelelő volt. Használható tehát a rendszer, bátran vihetjük a Kalahári sivatagba.
Az utazás és az expedícíó - 2004 júliusa :
Utunk a ferihegyi II-es terminálról indult és Zürichen keresztül folytatódott Johannesburgig, ahonnan belföldi járattal repültünk tovább a Dél-Afrika-i gyémántbányászatáról elhíresült Kimberley-be. Itt felvettük az előre lerendelt 2 db bérautót, bepakoltunk, majd indulás a 25 km-re eső szállásunkig a Langberg farmra, ami korábban egy tipikus búr, családi gazdaság központja volt, mára viszont turisták elszállásolásából és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból élnek.
Első benyomásunk nagyon száraznak, majdhogynem kopárnak találta a környéket. Végül is ez nem meglepő hiszen a nyári, buja magyarországi viszonyokból csöppentünk az afrikai téli, száraz évszak kellős közepébe. További terepszemle, kicsomagolás majd kis pihenés és vacsora után a közeli mellékutat észlelőhelynek kinevezve, megkezdtük az égbolttal való ismerkedést és műszereink összeállítását.
Kimberley és a Langberg farm:
Naplemente után a teljesen páramentes, száraz levegő hőmérséklete gyorsan zuhant, a szabadszemes határmagnitúdót 7,2-re becsültük. Soha nem látott konstellációk, soha nem látott minőségű égen kezdtek felragyogni, a Tejút szinte árnyékot vetett, az állatövi fény sziporkázott, sokunk vágya vált akkor valóra, mikor először pillantottuk meg a cirkumpoláris Magellán-felhőket, Dél-Keresztjét a bársonyfekete égen. Az Éta-Carinae ködössége az Omega Centauri, a 47 Tucane gömbhalmazok, a Crux Szeneszsákja mindahányszor ámulatra késztet akárhányszor is pillantom meg Földünkön. Ez azonban más volt mint a trópusi szélességeken szokott látszani, itt a csillagok fényesebbek, a Tejút kontrasztosabb volt, szinte nem látszódott érzékelhető fényesség vesztés a horizonthoz közeli csillagoknál, ezt a teljesen száraz, tiszta és nyugodt sivatagi levegővel magyaráztuk. Hasonló jelenségről számolt be Fűrész Gábor, amikor is ugyanezt élte át ausztráliai sivatagi éjszakái alkalmával.
Csakhamar eltelt 1-1,5 óra a nagy csodálkozásokkal, binokulárjaink kézről kézre jártak, a már felállított műszerek körül kisebb csoportosulások keletkeztek. Ideje volt elkezdeni a munkát amiért végül is ide utaztunk. A MEADE 152/760-as zárt tubusos Schmidt-Newtonja ekkorra már átvette környezete hőmérsékletét, következett a pólusra állás, amit természetesen itt próbálhattam ki élesben először. A HEQ-5 pólustávcsövének szállemezén gyárilag kis körökkel bejelölték az Oktáns csillagkép trapéz alakban elhelyezkedő 4 csillagának várható helyét, ide csak egyféleképpen illeszthetők az említett csillagok. Ha ez sikerül már póluson is van az óratengely: igen ám de milyen pontossággal ?! Ezt nem lehetett tesztelni Magyarországon, ezért kissé gondterhelve kezdtem ellenőrzésként figyelni 170 X-es nagyításban, egy az égi egyenlítőhöz közel eső csillag deklinációs elmozdulását. 5 perc után semmi, 10 perc után semmi, és kb. 12-14 perc után vettem észre az 1 Airy-korongnyi elmozdulást, nem is rossz, gondoltam, ez még otthon is elmenne Scheiner-módszer nélkül. A korábban kimért periódikus hiba persze itt is jelentkezett, a vezérlő ugyanúgy reagált mint otthon, tehát az utazás során nem állítódott el komoly mértékben a mechanika, ezt mindenesetre jó jelként fogadtam. A fókuszálásra egy kartonlapból kivágott kétkörös ún. Hartmann-maszkot használtam, még a teleobjektívekhez is.
Az első objektum az teljes égbolt legnagyobb és legfényesebb gömbhalmaza az Omega Centauri volt, mind a főtávcsőben, mind pedig a 360 mm-es NIKON-ban. Ha mindkét fényképezőgéppel exponálnom kellett, azt úgy oldottam meg, hogy Fischer Gábor vagy Basa József barátom (külön köszönet nekik ezért) az objektívek elé tartotta a fedelet, én mindkét géppel exponáltam, majd leellenőriztem, hogy megfelelő pozícióban van-e még a vezetőcsillag, majd elvettük a fedeleket a gépek elől. Az expozíció végén ugyanígy tettünk csak fordítva.
Ezen az éjszakán 2x8 felvétel készült több, mint 3 órán keresztül, a sorra került objektumok pedig a következők voltak: Cen GH, Cen A GX, NGC 55 GX, NGC 6397 GH, 47 Tuc GH, SMC GX van amelyik többször is. A társaság egy része éjjel 2 óra felé már nagyon fáradt volt, így összepakoltunk, és mindannyian bementünk a szállásra és megpróbáltuk kipihenni az éjszaka és a 10 000 km-es utazás fáradalmait.
Második nap reggeli után belátogattunk közeli Kimberley-be, ahol megnéztük a fő attrakciót a Big Hole-t, ami a világ legnagyobb mesterséges „gödre”. A múlt század végén ui. itt egy 1,6 km átmérőjű és 1000 méter mély gyémántokban gazdag telért fedeztek fel, amit 40 év alatt teljesen ki is bányásztak, ami után megmaradt a gödör.
Délután kicsit befelhősödött, majd később oszladozni kezdett csaknem akart kiderülni teljesen és az erős szél is megmaradt, ami miatt fotózni nem lehetett, de Gábor és még Pelyhe Józsi tudtak észleltek éjfél után. Ez az éjszaka eredménytelen maradt fotózási szempontból
A másnap reggeli még meglévő felhőzet további aggodalommal töltött el. Mit mutat a műholdkép, milyen időjárás várható az elkövetkező napokra? Ezen kérdések mellett a tegnap éjszakai élmények foglalkoztattak minket. Bár a felhőzet nem igazán akart oszladozni és a szél is feltámadt így erősen szkeptikusak lettünk az esti észleléssel kapcsolatban.
Napközben a környékbeli táj, állat és növényvilág felfedezésével telt. Majd megkezdődött az éjszaka észlelendő újabb objektumok kiválasztása, térképi környezetének megismerése. Már napközben oszladozni kezdett a felhőzet és estére teljesen kiderült, így a távcsövek napnyugtakor már az észlelőhelyen sorakoztak. A zárt tubus hűlését gyorsítani lehet a benne rejlő melegebb levegő kiszivattyúzásával, amihez egyes cégek bonyolult, szűrővel ellátott készülékeket gyártanak, de nálunk csak a saját tüdőnk volt kéznél… Addig is míg tubusunk a termikus egyensúlyt kereste az óriás binokulárban csodálkoztunk rá a déli égbolt szépségeire. Végül is az éjszakát az Éta Carinae DF, MEL101 NY, IC 2602 NY, NGC 6744 GX, NGC 3532 NY, NGC 4945 GX és NGC 4676 GX objektumok fényképezésével zártuk.
Witsand Nemzeti Park:
Negyedik afrikai napunkon korán reggel indultunk Upington irányába eső Witsand Nemzeti Parkban található szálláshelyünk felé. Utunk a Kaap-fennsíkon vezetett keresztül ahol érdekes volt megfigyelni,hogyan válik egyre szárazabbá a táj, közelebb kerülvén a Kalahári-sivataghoz. Maga a nemzeti park egy rendkívül érdekes természeti képződmény mellett található, ugyanis valamilyen földtani jelenség hatására, az amúgy teljesen vörös tájból óriási, sivatagi jellegű, fehér homokdűnék emelkednek ki, ez a Whitesand vagy ahogy a helyiek nevezik Witsand.
A szállásunk a tájba illő felszerelt és kényelmes apartmanokból állt, ahol a háztetőn cerkófmajmok, a házak között Thompson-gazellák kergetőztek. Kikapcsolódásként kirándultunk a homokdűnék közé, amelyek tetejéről messzire el lehetett látni a Kalahári-sivatagba.
Észlelőhelynek a házak közötti egyik vízszintes és sötétebb területet neveztük ki. A hmg éjszaka itt is meghaladta a 7 mg-t sőt az ég mintha jobb lett volna mint a Langberg farmnál. Az éjfélen túl is tartó megfigyelések alatt sorra kerültek az NGC 6752 GH, NGC3201 GH, Szeneszsák sötétköd, Crux, Corona Australis csillagkép, LMC és SMC GX-ok. Ekkorra már könnyedén tudtunk tájékozódni a déli-égbolton és az is feltűnt, hogy hajnal felé a Tejút, közepén a Sagittariussal, vízszintesen áll a horizonthoz képest.
A Mars bolygó csodálatosan virított a LM közepén, felszíne különösen részletdús volt, feltehetően az ideális körülmények miatt, ilyenkor kicsit sajnáltuk, hogy csak rövid fókuszú mély-eges és kisátmérőjű műszereink vannak kéznél. Az észlelések közben az ott üdülő látogatóknak angol nyelven bemutatást is tartottunk, ami kissé érdekes volt, ui. mi magyarok mutattuk meg a déli-ég alatt élőknek az érdekesebb objektumokat.
Upington, Alheit, Augrabies Nemzeti Park:
Ötödik napunkon délelőttre Upingtonba értünk, ahol kis városnézés következett a magas fennsíkon elhelyezkedő, gyümölcs és szőlőtermesztésből élő városban. Ekkor már csak 88 km-re voltunk végcélunktól Alheittől, ideje volt tehát megfelelően felszerelt negatívkidolgozó labor után nézni, mert a Zöld-Kalahári kellős közepén erre egyre kevesebb az esély. Fontosnak éreztem megtudni ugyanis, hogy az előző napok asztrofotós termése sikerült-e és milyen minőségben, szükséges-e valamely objektumról megismételni a felvételeket avagy minden rendben van.
Hamarosan Kakamas városát érintve megérkeztünk az N10-es út melletti szálláshelyünkre, Alheitbe, ahol vendéglátóink Gábort és Tibit szinte barátokként üdvözölték, hiszen ők itt szálltak meg néhány évvel ezelőtt. A közeli folyópart felfedezése és vacsora után irány az észlelőhely, ahol utazásunk legjobb minőségű égboltja fogadott minket. Nekünk magyar amatőr-csillagászoknak ugyanis nagyon ritkán adatik meg a teljesen szélmentes, akadálymentes horizontú, szinte rendszeresen 7-7,2 mg határfényességű égbolt. Az ötödik éjszakánkon megvártuk a hajnalt ,amikor is a Tarantella-köd (NGC2070), NGC 2516 NY, és csillagkép és Tejút fotók következtek, amik közül különösen kiemelkedik az állatövi fényben „fejjel lefelé kelő” Orion.
A következő napokban látogatást tettünk Kakamas városában, a Spitskop vadrezervátumban az Orange-folyó által kivájt hatalmas kanyonokkal övezett Augrabies Nemzeti Parkban. Ez utóbbi park természetvédelmi terület ahol a vadállatok háborítatlanul élhetnek az 1966-ban létrehozott parkban. Maga a vízesésrendszer legnagyobb vízesése a Bridal Veil, 75 m-es magasságú, ami az esős évszakban megdöbbentő vízhozamával csodálatos látványt nyújt, de így sem volt akármilyen.
Nagyon kedves gesztus volt vendéglátóink részéről amikor az egyik este észlelés előtti meglepetésként az észlelő helyünkön szabatéri hús és kenyér sütést vagy ahogy a helyiek nevezik „brai”-t rendeztek számunkra. Ide elhozta távcsövét a házigazda édesapja is, aki Szabó Gáborék néhány évvel azelőtti utazása hatására „fertőződött” meg a csillagászattal. A sivatagi Nap alkonyában kiváló fotóstéma volt a nyugvó Jupiter, a néhány fokkal felette látható Merkúrral a fölött pedig a Regulussal.
Az időközben Upington városában előhívatott negatívokon a nagyítós vizsgálat kiderítette, hogy a MEADE a primerfókuszában szinte hibátlan képeket készít, viszont a NIKON teleobjektíves felvételeinek egy része bemozdult. Hogyan lehetséges ez, hiszen a „csíkos” képekkel párhuzamban készített primerfókuszos felvételek jól sikerültek? A választ a Manfrotto gömbcsuklóban kellett keresni, az ugyanis egyszerűen nem bírta el a közel 3-4 kg-os NIKON-t, főleg ha az a legnagyobb nyomatékkal terhelte, a 360 mm-es fókuszkétszerezős verzióban a gömbcsuklót. Így a teleobjektíves felvételek egy részét az utolsó éjszaka megismételtem, szinte menetszakadásig berögzítve a gömbcsuklót, az eredmény így már sikeres lett.
Az utolsó éjszakán nem maradtunk olyan sokáig hiszen korán reggeli indulással közel 500 km-es út várt ránk a Kimberley-i repülőtérig. Elbúcsúztunk a déli-égbolttól, remélve, hogy a nem túl távoli jövőben ismerősként üdvözölhetjük egymást. A reggeli indulással a csapat két részre vált: Fischer Gábor, Pelyhe József és jómagam indultunk vissza Kimberley-n, Johannesburgon és Zürichen keresztül Budapestre, hogy aztán a hétvégén a Szentléleki MTT 2003 táborban, már be is számolhassunk az eredményekről. A többiek maradtak még 4 éjszakát, amiből néhány teljesen meglepő módon felhős is volt.
Az Alheit-Budapest közel 36 órás időtávját leküzdve és szeretteink üdvözlését követően utunk természetesen az egyik legjobb dialaborba vezetett, ahol a hátra lévő hívás 2 órás várakozása nehezebben telt, mint az odáig vezető utazás. Az eredmény minden fáradságért és áldozatért kárpótolt. A déli-objektumok színesen, sziporkáztak az 1 push-val túlhívott FUJI PROVIA 400F nyersanyagon, az Éta Carinae ködössége teljes kitöltötte a látómezőt, az ω Centauri az LM ¼-ében virított, a többi égitestről nem is szólva.
Az asztrofotós eredmények:
Összességében 27 db primerfókuszos felvétel készült többségben FUJI diára és 23 db teleobjektíves vezetett felvétel pedig vegyesen negatívra és diára. A sikeres fotók asztrofotós vezetésével 17,3 órát töltöttünk a 6 éjszaka alatt, ebbe persze nem számít bele a sikertelen felvételekre fordított idő, továbbá a vizuális megfigyelésekkel és előkészületekkel eltelt időtartam.
A negatívok szkennelését egy MINOLTA DIMAGE Scan Elite 5400 DPI-n dolgozó diaszkenerrel oldottam meg. A kép minőségére és máreteire jellemző, hogy a csatornánként 16 bites képek, 7800 x 5232 pixelesek és egy kép 122,5 MB-os. Az ekkora méretű képekhez célszerű professzionális képösszeadó szoftvert használni, én az AurigaImaging Registar 1.0.6 verziójú szoftverét használom erre a célra, ami szinte tökéletesen adja össze, akár még kismértékben torzult képeket is. Így tettem többek között a NGC2070 Tartantella-köddel és a 10, 20 és 30 perces képek összeadásával a belső beégett ködösség is részleteiben láthatóvá vált.
Külön kell szólni az SN1987A szupernóva helyének azonosításáról. 1987 óta 16 év telt el és nyílván nem várható, hogy egy szupernóva vagy annak maradványa ennyi eltelt év után is nyomot hagy a 152 mm-es átmérőjű Schmidt-Newton 50 perces felvételén, azért a kiváncsiság által hajtva egy kontroll felvétel alapján azonosítottam a kérdéses területet. A képen az utánfénylés helye látszik, maga az objektum nem, a felvétel fotografikus hmg-je 18,5 mg, ennél tehát halványabbnak kellett lennie a szupernóva maradványának.
A felvételeken a fotografikus hmg-t a GUIDE v8.0, USNO A2.0 és az idevágó DSS képek alapján határoztam meg. Összességében az alábbi objektumokról készült felvételeket minősítettem publikálhatónak:
Fentiek közül néhány felvételt most közreadok:
Végezetül köszönetet szeretnék mondani mindazon személyeknek, akik hozzájárultak valamilyen formában az expedíció sikeréhez. Remélem a jövőben a szerencse ismét ránk mosolyog és lehetőségünk lesz újabb asztrofotós expedíción részt venni a déli-ég alatt. Ma már ezt professzionálisan kiépített kényelmes asztrofarmokon tudjuk megtenni, de 2004-ben még ez nem így volt, ennek ellenére volt valami egzotikus bája a nomád sivatagi észleléseknek :-)