régi magyar meteoritok

A jelenlegi illetve a régi Magyarország területére lehullott vagy ott talált meteoritok és ezek adatai.

A Meteoritical Bulletin úgy tartja nyilván a meteoritokat, hogy azok jelenleg melyik országhoz tartozó területen hullottak vagy találták őket. Példának okául legyen adva egy 1882-ben Mócs község mellett, Erdélyben hullott meteorit, amely terület akkor Magyarországhoz (Királysághoz) tartozott de ma már Románia, akkor ezt a meteoritot Romániához sorolják.

Az alábbi felsorolás mind a jelenlegi Magyarország határain belül hullott, talált meteoritokat tartalmazza, mind pedig azokat amelyek hulláskor, találáskor éppen a régi magyar területekhez tartoztak.

A magyar meteoritok minden itt közölt adat és fotó tovább felhasználása az engedélyemhez kötött, ilyen igény esetén vagy információ pontosítás miatt, esetleg előkerült újabb meteoritgyanús kőzet miatt kérem keressen !

Ugyanez térképen


Részletesebb leírások


Hraschina

Név: Hraschina
Típus: IID vasmeteorit
Hullás időpontja: 1751. május 26.-án délután 6 óra
Hullás helye ma: Horvátország, Hrašćina, akkor (Agram) 
TKW (Teljes ismert tömeg): 49 kg (2 db hullott példányról van tudomásunk) 
Példányok: 39 kg (NHM Vienna), 20,5 gr MfN Berlin, 0,8 gr AMNH, New York, 9 gr FMNH Chicago, 0,4 gr USNM Washington, 1,6 gr GSI Calcutta. Korábban ismert volt 4 db "Hrasina" néven katalogizált magyar minta, mely szerepelt az 1951-es Tokody-Dudichné féle "Magyarország meteoritgyűjteményei" cimű katalógusban (63 gr, 1,5 gr, 0,7 gr, 0,3 gr). De a Természettudományi Múzeum 1956-os sajnálatos tűzvésze után az 1969-ben készült Ravasz Csaba féle új katalógusban ezek már nem szerepelnek. Magángyűjtőknél ismeretlen - de kevés, mert nagyon ritkának számít - mennyiség található (Monica Grady: Catalogue of Meteorites 5th Edition és saját adataim alapján) 
Történet: Az első - régi - magyar meteoritunk 1751. május 26.-án délután 6 óra körül hullott, az akkori Agram városától (Zágráb) 45 km-re É-K-re lévő Hraschina település mellett, ma Horvátország. 1920-ig Zágráb német megfelelőjét az Agram nevet használták, csak később terjedt el az általunk ismert Hraschina. A keleti égen feltűnő, 2 nagyobb és több kisebb darabra hulló hangrobbanásos, füstnyomot hagyó nagyon fényes tűzgömböt sok szemtanú látta, elsősorban a környékbeli földeken dolgozó megrémült helyiek, de még szigetvári észlelés is maradt ránk, ahol viszont hangot nem jelentettek. A ritka jelenség híre hamar eljutott Bécsbe, a császárnő a hírek ellenőrzésére bizottságot küldött a helyszínre, ők rögzítették a szemtanúk máig felbecsülhetetlen értékű megfigyeléseit, sőt később rajzos észlelések is előkerültek, Haidingeré a legismertebb. Ezekből tudjuk, hogy a füstnyom órákig látszott és alakja a szél miatt folyamatosan változott. A 39,7 kg-os nagyobb meteoritot Michl Kollar helybeli lakos találta szántás közben kb. egy héttel az esemény után. Elmondása szerint a darab egy 50 cm széles és 120 cm mély tölcsér alakú kráterszerüségben ült. A kisebb 9 kg-s meteorit a nagyobbtól kb. 2000 lépésre volt egy 90 cm széles és 90 cm mély gödör alján. A darabokat a zágrábi püspökhöz küldték, aki bemutatta azokat a bécsi vizsgáló bizottságnak. A nagyobb először a Kincstárba, majd 1777-től a Császári ásványi gyűjteménybe került, ahol ma is látható annak egyik legbecsesebb példányaként, a kisebbet helyi kovácsok 3 részre osztották (Zágrábba, Pozsonyba, Hraschinára kerültek) de végül elvesztek az időközben eltelt 270 év alatt. Érdekesség, hogy a bécsiek először nem fogadták el, hogy ezek az égből esett valóságos meteoritok, ami nem csoda, hiszen akkoriban nem tudták, hogy mik is ezek és honnan jönnek. A vitára a francia Chladni tett pontot, éppen az 1803-as L'Aigle mellett hullott kondritokra és a Hraschinára alapozva.
Meteoritical Bulletin link itt

Részletesebb cikkem a meteoritról itt.

A Hraschina fő tömege a Bécsi Természettudományi Múzeumban
A meteorit folyásnyomos olvadási kérge közelről
Martin Horejsi, USA gyűjtő példánya, talán a 2. darabból?
Saját Hraschina példányom, Widmanstätten-Thomson mintázattal

Lenarto

Név: Lenarto
Típus: IIIAB vasmeteorit
Találás időpontja: 1814 október
Hullás helye ma: Szlovákia, Lenartov
TKW (Teljes ismert tömeg): 108,5 kg (1 db példányról van tudomásunk) 
Példányok: 76,5 kg Budapest, TTM, 3,5 kg Tübingeni Egyetem, 3,2 kg (NHM Vienna), 1,565 kg + 232 gr + 569,3 gr (3 példány tömege) + 1 gr London, NHM, 677 gr FMNH Chicago, 357 gr Prága NHM, 493,55 gr MfN Berlin, 164 gr USNM, Washington, 170 gr AMNH New York, 121 gr Yale University, 139 gr Tempe, ASU, USA, 57 gr VaticanMUseum, 69,1 gr UCLA, Los Angeles, 149 gr DuPont Collection, Palatine, 18 gr Bartoschewitz collection, Gerany, 24,2 gr Mainz, Paneth Collection, 18 gr Orosz Akadémia, Moszkva, 13,3 gr GSC, Ottawa, 304 gr GSI, Calcutta, 75,3 Zsolt Kereszty Collection, Hungary. Több magángyűjtőknél ismeretlen mennyiség található (Monica Grady: Catalogue of Meteorites 5th Edition és saját adataim alapján).
Történet: Dr. Papp Gábor cikkéből idézek: „Az egykorú beszámolók szerint a meteoritra 1814 októberének végén bukkant egy ruszin juhász a Sáros vármegyei Lénártó közelében (ma Lenartov; Eperjesi kerület, Bártfai járás, Szlovákia), egy forrás mellett. A szomját oltani készülő juhász ledobta kampósbotját, és az szokatlan csengésű hanggal ért földet. A juhász félrekotorta az elszáradt leveleket, és alattuk egy közel két bécsi mázsányi (~110 kg) fémtömböt talált, melyet első ránézésre – színe alapján – ezüstnek gondolt. Odahívta az erdőben egy könnyű szekérre éppen fát rakodó ismerősét, és az éjszaka beálltával a „kincset” örvendezve beszállították a faluba. Hamarosan kiderült azonban, hogy a fémtömb nem ezüstből áll. Ekkor szépen csengő hangja miatt arra gondoltak, hogy talán harangot kellene belőle öntetni, de kitűnt, hogy ilyen felhasználásra sem alkalmas. A felfedezés nem sokáig maradt titokban, és a helyi lelkész, amikor a tudomására jutott az eset, azonnal értesítette a földesurat, Kapy Józsefet. A művelt földbirtokos hamarosan intézkedett arról, hogy a különös fémtárgyat a megtalálóktól – némi jutalom fejében – számára megszerezzék. Bár külseje alapján mindenki közönséges öntöttvasnak gondolta a leletet, Kapy mindenekelőtt Matthias Sennowitz véleményét óhajtotta megtudni, és az egész fémtömböt elküldte neki Eperjesre. A példány közelebbi tanulmányozása révén arra a megállapításra jutott, hogy az termésvas, és a Kapy-család hazafias áldozatkészségére apellálva nyomban azt javasolta, hogy a felét ajándékozzák a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Kapy József készséggel intézkedett, és megbízott néhány eperjesi kovácsot, valamint egy lakatost a példány feldarabolásával. A mesteremberek azonban közel négyórás meddő kísérletezés és a cél érdekében elkészített valamennyi szerszám (véső, edzett hidegvágó és hegyes véső) tönkretétele árán sem boldogultak a feladattal. A Kapyak ezek után rábízták a további munkálatokat Sennowitzra, azzal a meghagyással, hogy a lelet egyik felét juttassa el Pestre, a múzeumba, a másik felének egy részét a család emléktárgyként kívánta megtartani, a maradék kisebb részt pedig átengedték Sennowitznak. Ő több kudarcba fulladt kísérlet után fűrészlapként használt, angol gyártmányú acél órarugókkal vágatta fel a meteoritot, ami ugyan igen lassan ment, de mégis ez bizonyult a legjobb módszernek.” A meteorit ma a budapesti Természettudományi Múzeumban látható.
Meteoritical Bulletin link itt
A meteorit történetének, kutatásának eddigi legjobb feldolgozást Dr. Papp Gábor (TTM) készítette, cikkéből fentebb idéztem, mely teljes leírásában itt olvasható.

A Lenarto fő tömege a Budapesti Természettudományi Múzeumban
A Lenarto jelentős végszelete a Bécsi Természettudományi Múzeumban
A vágási felület a fő tömegen
Saját Lenarto példányom


További régi magyar meteoritok leírását, képeit ahogy időm engedi folyamatosan bővítem.