A legutolsó magyar szemtanús hullású meteorit a Mike

1944 Május 3.-án este fél 7 óra tájékában Mike község felett fényes, hangrobbanásokkal járó tűzgömböt láttak a helyi lakosok.

 A lehullott anyagból Somssich Gyula gróf még 1944 nyarán két kisebb töredéket küldött Budapestre Sztrókay Kálmán professzorhoz további vizsgálatok végett. A csatolt leírás szerint: „ágyúszerű dörrenés volt hallható, majd erős suhogás közt néhány ökölnagyságú kő esett a falura… A kövek kívülről a darabokon látható fekete kéreggel voltak bevonva”. Később Kempf Imre mikei kereskedő, kérésre további két kisebb darabot juttatott Budapestre. Az ő tájékoztatása szerint a hullásról kevés megfigyelés történt, mert a környéken heves légiharcok folytak - ráadásul ott húzódott az egyik akkori hazai védművünk a Margit-vonal - és ez elterelte a jelenségről a figyelmet. A front miatt Sztrókayéknak csak 1945 telén sikerült a helyszínen vizsgálódniuk. Ott megtudták, hogy a falu lakosságát a harcok miatt kiköltöztették, majd visszatérve már a romos állapotokat találták és azok helyreállításával és természetesen nem a hullott meteoritokkal voltak elfoglalva. 

Emiatt az esetlegesen még fellelhető darabok a háborús pusztítás miatt, talán nem örökre, de elvesztek. 2016 nyarán kérésemre Tóth Árpád mikei polgármester szívélyesen fogadott és a romos állapotú, de így is méltóságteljes Somssich kastélyhoz tartozott birtokon körbevezetett. A ligetes, erdős területen jól láthatók mai is a védmű lövészárkai, sőt egyes területek még napjainkban is elaknásított (!) zónái. Beszélgetésünk során kiderült, hogy tud a hullásról, örül, hogy valaki foglalkozik azzal, de később előkerült meteorit darabokról ő sem tud. A sajnálatos háborús kitelepítés zűrzavara és az eltelt 74 év miatt a hazai meteoritika bánatára nem bíztatott túl sok jóval. Arra jutottunk, hogy kívánatos lenne a terület szakemberek által koordinált és speciális, a kondritokra hangolt fémkeresős vizsgálata illetve a még élő kevés szemtanú megkeresése, a helyi lakosok megismertetése a nevezetes hullásról. Hiszen gondoljunk csak bele: 1944 óta nem hullott szemtanús, dokumentált körülményű meteorit hazánk területére!

A mikei meteoritokat először Sztrókay és Földvári vizsgálta a kor legmodernebb eszközeivel, melyről a Földtani Közlöny 1953. 7-9. számában szakcikkben számoltak be. A meteoritokat laza, morzsolódó, tufás jellegűnek írták le. Ritkásan elszórva 1-3 mm-es csomósodás (az ún. kondrumok) utalt a gyakori kőmeteoritok (85%) egyik jellegzetes fajtájára a kondritokra. A meteorit anyagát összetartó ún. mátrixban hajszálvékony eresedés (angolul shock vein) látható, ugyanakkor tized mm-es zöldes színű szemcséket is megfigyeltek (olivin). Ők a fémes FeNi tartalmat 3,16 %-nak a (FeNi)S, szakszóval troilit tartalmat.

Ez arra utal, hogy az eredeti szülőégitest anyaga akár 1000 C fok fölé is melegedhetett. Az olivineket finom repedés-hálózat járja át, az olivin és plagioklász szemcsék éles-szögletes pereműek. A nikkelvas (mely itt főként ténit) szerkezet nélküli, ataxitos jelleget mutat. Emellett Sztrókay kiemeli, hogy a troilitban eleddig egyedülálló módon (!) ikerrács-sorozat figyelhető meg, ez alószínűleg β-(FeNi)S jelenlétére utal. A kristályrács lemezeinek 90 fokos szöget bezárú struktúrája kissé hasonlít a jól ismert Widmanstätten-mintához, ennek további elemzése kívánatos lenne. Az említett 1989-es USA vizsgálat végül is L6-os petrológiai osztályba sorolta a Mikét. Később Prof. Kubovics Imre (ELTE) végzett még vizsgálatokat a mikén, de azóta új mérés nem történt.4,56 %-nak mérték. Megjegyzendő, hogy egy  1989-ben közölt Meteoritical Bulletinben megjelent cikk szerint, amerikai kutatók újramértek 3 magyar meteoritot, így a Mikét is és ott ugyanezek az adatok sorrendben, 2,0% és 6,8 %-nak adódtak. Mindezek mellett a 3 db korabeli vékonycsiszolat nagyon elmosódott kondrum peremeket mutattak, összhangban az erősen metamorfizálódott L6-os meteorit petrológiai osztállyal.

Az említett 4 db meteorit minta sorsa is hasonlóan vészterhes, akárcsak a hullás időszaka. A korabeli képen látható 1. és 2. számú mintát Sztrókayék, - cikkük szerint - elhasználták a vizsgálataikhoz. Jánosi Melinda, a Természettudományi Múzeum meteorit kurátorának közlése szerint a legnagyobb, 4. számú példány a múzeum tragikus 1956-os tüzében elveszett. A 3. számú mintáról azt sejtjük, hogy annak az ELTE Természetrajzi Múzeumában kellene lennie. De mivel sem ott sem máshol nem lelhető fel, ezért ez vagy elveszett vagy jó esetben félre cetlizve hever valamely gyűjtemény raktárában. Jelenleg az egyetlen ránk maradt, pár cm-es félbevágott jelentősebb példány az említett ELTE kiállításon látható lletve minimális mennyiség hazai gyűjtőknél. Annak jellemzőit, alakját tanulmányozva Dr Tóth Erzsébettel (ELTE Természetrajzi Múzeum kurátor) arra jutottunk, hogy az mégis a 2.-es mintához tartozhat, vagyis csak nem használták fel Sztrókayék a teljes anyagmennyiséget az 50'-es években.

Ezek után nem csoda, hogy a magyar meteoritikai közösség, szakemberek, érdeklődők a mikét választották meg "Az év meteorit"-jának 2018-ban. Ez volt az első ilyen hagyományt teremtő "Év meteoritja" szavazás, melyet reméljük sok ilyen követ majd. Ez alkalomból a nagyközönség számára számos ismeretterjesztő előadást tartottunk (ELTE Kutatók Éjszakája, Magyar Csillagászati Egyesület nyári tábora) és szakcikkeket jelentettünk meg a meteoritról, továbbá kezdeményeztük a még fellelhető példányok keresését és megmaradt minta kutatási célú tovább vizsgálatát.