A kabai meteorit 1857 - a magyar meteoritok királynője

Amit a kabai meteoritról tudni illik - a meteorit története, kutatása és egy tudományos konferencia beszámoló

Talán sokunk előtt ismeretes, hogy 1857. április 15.-én hullott nevezetes meteoritunk, a Kaba szenes kondrit. A régi Magyar Királyság területét tekintve a Kaba a 6. szemtanús, dokumentált hullású meteoritunk, a mai Magyarország területén viszont az első. Hullásának történetét idézzük most fel korabeli beszámolók alapján, egyben tekintsük át, hogy mit érdemes tudni róla.

„April 15-én dühöngött szélvihar alkalmával Kaba város határán .... a mezőről hazatérő több mezei munkás szemeláttára sajátszerű zúgó dörgés közt egy hat fontos leb-kő ("azaz meteorit") esett le, a szemtanúk állítása szerint égve a levegőből. Mi állományát illeti, apró gömbölyű fekete kavicsokat lehet benne megkülönböztetni, itt-ott fehér kovagrészecskék, és porhanyó szürke, lyukacsos területecskék tünnek fel; küloldalain mindezen részek összefolyva, barna mázt vonnak az egészre, mi csakugyan égésre mutat. Az egész rendetlen alakú; egy tökéletesen kifejlett, s két más kifejletlenebb csúcsáról azonban azt lehet következtetni, hogy egy 6 csúcsú alak volt belőle készülőben. ....” (Részlet a Vasárnapi Újság IV. 18. sz. Pest, 1857. május 3. 152. számából)

A másik beszámoló szerint:

"A mult 1857-ik év april 15-kén estveli 10 óra tájban Kaba helységnek egyik jómódú és értelmes lakosa Szilágyi Gábor aludt a háza előtt, tehát a szabad ég alatt, midőn is egy sajátos zörej által, - mely az ő kifejezése szerint a mennydörgéstől egészen különböző volt - álmából fölriasztatott, s ekkor látott, egyébként felhőtlen ég és szélcsendes idő mellett, egy szerinte kocsi nagyságú, vakító fénnyel világító tüzes testet, mely Földes helység felől, tehát délkeleti irányból jőve, ívképű útját mintegy négy másodperc alatt bevégezte. Ezen tüneményt több szomszéd, sőt távolabbi helységek lakosai is észlelték, nevezetesen debreceni és kardszagi lakosok is. Más nap korán reggel Szilágyi Gábor a tanyájára lovagolt ki, mikor is útközben lova egyszer hirtelen neki bokrosodva horkolni kezdett, s tovább menni nem akart; ő pedig a szekér-járta úton megpillantott egy fekete követ, mely a kemény földbe annyira be volt nyomulva, és ékülve, hogy fölülete éppen a földdel színelt. A föld a kő körül be volt horpadva és megrepedezve. Kén- vagy egyéb szagot Szilágyi Gábor ekkor nem vett észre. E fölfedezés dacára Szilágyink folytatta útját és csak estve felé tanyájáról visszajőve ment ki több szomszédokkal és nézőkkel a hely színére ásóval és kapával fölfegyverkezve s a lebkövet kiásta. A sértetlen lebkő Szilágyi szerint 7 fontot nyomott, de élei és csúcsai több helyütt, valószínűleg nemes fémek kutatása tekintetéből, leüttetvén s a lakosok által széthordatván, a helységi elöljárók kegyeletéből gyűjteményünkbe jutott főtömeg jelenleg épen 5 és ¼ fontot nyom.”

(Részlet: Török Józsefnek, a Debreceni Református Kollégium orvosának és természetrajz tanárának a Magyar Tudományos Akadémián 1858. június 7-én felolvasott beszámolójából. Itt mutatták be először magát a meteoritot és Mariotte fényképész fotóiról készült rajzait is.)

Amit a korabeli ékes magyar nyelvű beszámolók állítanak azt ma már ellenőrizni nem tudjuk. Ami biztos, hogy 1857. április 15.-én este 10 óra tájékán Kaba határában egy kb. 3 kg-os fekete színű, szenes kondrit meteorit hullott, amit a helybeliek megtaláltak majd valamennyit leütöttek belőle. Pár napon belül a fődarabot eljuttatták a Debreceni Református Kollégium természetrajz tanárához dr. Török Józsefhez, aki felismerte annak extra-terresztriális voltát. A hullás híre eljutott a bécsi Mineralógiai Kabinet igazgatójához Hörnes Mórichoz, aki levélben többször kérte (majd követelte!), hogy a meteoritot szolgáltassák be a császári gyűjteménybe. Ennek a debreceniek ellenálltak, és közben hogy, hogy nem a darab "véletlenül" elveszett néhány évre... Ne feledjük, hogy ekkor a nehéz Bach korszak kellős közepén járunk, így a helyiek patrióta cselekedete, mindenképpen bátor és jeles tett volt. A bécsiek később mégis kaptak egy kisebb darabot, majd csere útján Nevil Story Maskelyne kérésére jutott minta a British Múzeum ásványtárába is, ez ma a Londoni Természettudományi Múzeum. Ugyanígy cserélt darabokat a mai kolozsvári Babes Bólyai Egyetem jogelődje. Végül a híres meteorit nyilvántartott szilánkjai több, mint 20 helyre jutottak el a világba. A Református Kollégium különösen ügyel arra, hogy a meteoritot biztonságosan őrzött, konzervált állapotában tartsa meg a tudománynak és az utókornak. Levágni belőle kizárólag kutatási célra és csak nagyon indokolt esetben, ritkán - szinte évtizedenként - engednek. Ennek is köszönhető, hogy a hulláskori kb. 2,94 kg-os tömege manapság is 2,6 kg körül van (Kubovics I., 2008).

Vizsgálatok a kabai meteoriton

A legelső szemrevételezéses, fizikai és geometriai vizsgálatokat Török József végezte, aki felismerte a kondrumokat és a híres fehérzárványokat, CAI-kat (Ca-Al zárványok, a naprendszer legkorábbi, magas hőmérsékleten kondenzálódott ásványai). A meteorit első vegyelemzéses vizsgálatát, az európai hírű német vegyész Friedrich Wöhler végezte, aki a kor legismertebb meteorit vegyésze hírében állt. Nevéhez fűződik a "vis vitalis", azaz életerő elmélet, mi szerint szerves vegyület csak élő szervezetben jöhet létre. A kabai minta elemzése során épp ez az elmélet dőlt meg, hiszen szerves eredetű "bitumenes jellegű" anyagot izolált benne, elemi széntartalmát 0,58 %-nak adta meg, modernebb eszközökkel később Sztrókay ugyanezt 1,99 %-nak számította (de ő az elemi és szénhidrogénekben lévő szenet egybe vette). Hoffer A. 1928-ban a meteoritot egyértelműen kondritnak minősíti megemlítve a 4 db "mandulaszerű" 10-15 mm-es fehér foltot, a CAI-kat, amiket részletesebb vizsgálatok hiányában földpátnak vél. Az első modern, műszeres vizsgálatokat Sztrókay Kálmán és munkatársai végezték el (1961), ők 68,3% mátrixot (alapanyag-hordozó fázis) mértek. Ezenkívül a kondritokra jellemző színes szilikátokat (olivin, klinoensztatit, augit), 1,22 % fémfázist, plagioklászt, oxidokat, szulfidokat is meghatároztak. Szakcikkük még ma is hivatkozási alap sok más tanulmány számára. Legfontosabb eredményük talán mégis a CAI-k első műszeres vizsgálata volt, kimutatták ui. a korund ásványt, mint nagyon magas hőmérsékleten kondenzálódó alkotórészt. A meteoritika tudományának fejlődésével a kabai meteorit besorolása többször változott, így lett először C2-es típusú széntartalmú kondrit (Wood, 1967), majd C3 (Van Schmus-Wood, 1967), végül a mai CV3 (Guimon, 1995). Jelenlegi hivatalos besorolása CV3-oxB, azaz a Vigarano csoport (CV), de annak Bali (oxB) alcsoportjába tartozó oxidált anyagú és rendkívül alacsony hőmérsékletű átalakuláson (szaknyelven "primitív") átesett szenes kondrit meteorit. De annyira egyedi összetételű, hogy egyes kutatók szerint önálló alcsoportot érdemelne. Unikális jellegét tovább növeli, hogy mindössze 7 db szemtanús hullású CV3 típusú meteoritot ismerünk, az első éppen a Kaba, összességében pedig a 4. szenes kondrit.

A szenes kondrit meteoritok szülőégitestje nem volt túl nagy átmérőjű, nem érte el az 1 km-t. Anyagát az ütközésekkor átadódó kinetikus energia, esetleg a korábbi szupernóvákból származó AL26 és Fe60 izotópok radioaktív fűtése és exoterm víz-szilikát reakciók melegítették át. Kezdetben ez épp arra volt elég, hogy a fagyott vízjég megolvadjon, ami további fűtést indukált, ez pedig forró vizet, gőzt hozhatott létre az égitesten belül. Ásványtani szempontonból tehát a magas hőmérsékletű (pár száz C fok) hidrotermális átalakulások azok amik az ott lévő szilikátos kőzet anyagot eredetileg átalakították, jelen esetben például oxidálták. A fémek, a CAI-k és az ősi üvegesedett ásványcseppek a kondrumok nem tudnak teljesen megolvadni ezen a hőmérsékleten, így azok állapota - különösen a CAI-ké - közel áll az ősi szoláris köd összetételéhez. Ezért nagyon fontos a Kaba, hiszen annak primitív anyagából közvetlenül tanulmányozhatók a Naprendszer első 100-150 millió éves korának állapot viszonyai. Így nem csoda, hogy világ meteorit kutatói szinte sorban állnak annak vizsgálható szemcséiért, de szerencsére azért van elérhető, bár korlátozott mennyiségű kutatási anyag.

Ennek köszönhető, hogy a 2000-es évek végére valamelyest képet alkothattunk a Kaba keletkezési körülményeiről. Úgy gondoljuk, hogy a meteorit egy testbe összeállt anyagrészei 2000-500 K közötti hőmérsékleten alakultak ki, méghozzá szakaszos és szelektív kondenzációval, de különböző helyeken a korai naprendszerben. A folyamat során a változatos összetételű és már lehűlt olvadékcseppek (kondrumok) álltak össze a korábbi ütközések törmelékeivel. A nagy hőmérsékleten kondenzálódott és aggregált összetevők parciálisan újra megolvadtak, amiből részben forsterit, piroxén és anortit ásványok jöttek létre. Hőtörténetileg a Naphoz közeli részeken kb. 2000 K körül a kondenzáció először az Al2O3 vagy hibonit kiválásával kezdődött, majd a hűlés során perovszkittal, spinellel folytatódott és végül magnetittel, maghemittel illetve változatos összetételű szerves vegyületekkel zárult. A kabai meteorit tehát a magas és alacsony hőmérsékletű ásványi átalakulások szinte teljes skáláját felöleli (Kubovics I., 2000). A meteorit széntartalmára pedig a leginkább elfogadott vélekedés, hogy az korábbi vörös óriás csillagok légköréből származik.

A kabai meteorit hullása, egy kis meteorfizikai kitérő

Szilágyi Gábor szemtanú leírása szerint este 10 órakor a "vakítóan tüzes test" Földes helység irányából érkezett és íves pályáját 4 másodperc alatt végezte be. Kabától Földes D-K-re található, aznap éjszaka ekkortájt a Hold nem volt fent, az égbolt "felhőtlen" és csillagos volt. Egy ekkora méretű test bolidája minimum eléri, sőt a tapasztalatok szerint jóval meghaladja a telihold fényességét, ezért annak -12 mg-nál fényesebbnek kellett lennie. A megfigyelők számára a nem várt jelenség drámai fényességű és gyors lefolyású lehetett, valószínűleg sokat beszéltek róla azokban a napokban. A szemtanú "kocsi nagyságúnak" írja le a testet, ami nyílván nem valódi fizikai méret, inkább egy akkori fogatos kocsihoz hasonló szögméretre gondolhatott a csillagászatban kevésbé jártas megfigyelő. Ezt az adatot az összehasonlítás hiánya miatt figyelmen kívül hagynám. Aznap a Nap Kabán 18:41-kor nyugodott (nyári időszámítás még nem volt), tehát 3 óra 19 perccel napnyugta után következett be a hullás. Eközben a Föld elfordult kb. 50 fokot, Kabától Földes kb. 40-50 fokra esik még az É-D vonalhoz képest K-re, ezt összeadva kb. 90-100 fok adódik. Az ismert, de nem túl sok kiszámolt meteorit pálya inklinációja kb. +/- 10 fok. Ha feltételezzük, hogy a meteoroid pályasíkdőlése is ebbe a tartományba esik, akkor a beérkező test kb. a Föld haladási apex-antapex irányára megközelítőleg merőlegesen érkezhetett feltehetően a Leo, Bootes, Coma Berenices, Virgo csillagképek irányából. Ez azért erősen hibával terhelt lehet, mert Szilágyi nem említ részletesebb irányt és magasságot. A Földre hulló meteoritok légkörbe érkező sebessége nagyban függ attól, hogy a bolygó haladási irányához képest szemből vagy "hátulról érkeznek", ekkor a sebességek szélső értékei 11-72 km/s közé várhatók. Így az előbbi gondolatmenetet tovább szőve, a test közel merőlegesen mozgott az apex-antapex irányra, ezért a spekulatív becslés szerint a sebesség valahol a 11-72 km/s érték közepén várható, talán éppen 30-40 km/s körül. Nyílván ez nagymértékű bizonytalansággal terhelt adat és pusztán a józan logikán alapszik. Ha mégis szeretnénk becsülni valamit, akkor a 30-40 km/s-os sebességet tekintve a 4 másodperces hullási idő alatt, a lassulásokat is bekalkulálva a test kb. 80-120 km-t tehetett meg a légkörben. De miért fontos ez? Azért, mert a megtalált, lehullott testen jól megfigyelhetők a hullás közbeni leolvadási, áramlástani jellemzők és ha figyelembe vesszük az előbbi gondolatmenetet, akkor valamelyest képet nyerhetünk, hogy mi történt a testtel hullás közben.

A meteorfizikából ismerjük, hogy az atmoszférába érkező "űrhideg" extra-terresztriális testeket a ritka, de már észrevehetően súrlódó hatást kifejtő légkör, kb. 500 km magasságban elkezdi előfűteni, azaz kéreghőmérsékletük néhány C fokkal megemelkedik. A folyamat exponenciálisan gyorsul, ahogy a test egyre jobban belemélyed a számára egyre sűrűbbé váló légrétegekbe. Kb 120-150 km magasságban az ekkora méretű meteortest körül a levegő izzani kezd, gerjesztett fénylő ioncsatorna fejlődik és a pár másodpercig tartó hullás során intenzíven megkezdődik a test vékony külső rétegeinek megolvadása és leválása, ami szaknyelven az ablatáció. A folyamat rendkívül intenzív, melynek során az eredeti tömeg 90-95 %-a is elporladhat, elpárologhat méghozzá apró üvegesedett kőzet/fémcseppek ún. szferulák formájában, amik aztán kilebegnek a felszínre. Erről később még lesz szó. Az említett tömegcsökkentő folyamat mellett van egy másik, ami szintén erősen befolyásolja a hullás menetét, mégpedig a kiugró mértékű lassulás, ami akár 10-40 szeres érték is lehet. A lazább összetételű meteortestek a hatalmas lassulási anyagsokk miatt, például a korábbi ütközéseikkor legyengült törésvonalaik mentén, hullás közben - akár többször is -egyszerűen széteshetnek több darabra. Az említett két hatás egyszerre hat a beérkező anyagra, amiről számos, meteoritot adó modern kori tűzgömbfelvétel tanúskodik. Visszatérve a hullás menetére, az erős ablatáció tovább folytatódik és egyre melegebb lesz a hulló test körüli plazmacsatorna. Szimulációs kísérletek szerint a hőmérséklet 1800-2000 C fokot is elérhet, ami ne tévesszen meg minket, ugyanis a test nem tud teljesen átforrósodni, mert a felolvadó kőzet hártya azonnal le is válik a testről. A folyamat jobban hűt, mint átmelegít. A sűrűsödő légkör szinte sokkszerűen fékez és a test előtti torlónyomás is sokkszerűen növekszik, méghozzá annyira, hogy a testet hirtelen lefékezésre kényszeríti, amikor is az hangrobbanásszerű hang mellett, legtöbbször felrobban. Ekkor a plazmacsatorna gerjesztése megszűnik, a bolida fénye kihuny és megkezdődik a hulló test ún. sötét repülés szakasza. Az éppen abban a pillanatban megolvadt "utolsó" még folyékony kőzethártya réteg ekkor azonnal meghűl és rádermed a meteortest külső felületére. Ez a mm alatti vastagságú - kondritnál - kőzetüveg réteg az ún. olvadási kéreg, színe általában fekete, kondritoknál mattabb, akondritoknál üvegesen csillog, vasmeteoritoknál matt fekete, esetleg kékes. A test ekkor már csak szabadesésben hullik és tovább hűl, mígnem becsapódik a felszínbe.

A kabai meteorit esetében kúposan orientált, lefolyásnyomos olvadási nyomokat látunk. Ez azt valószínűsíti, hogy a közel 4 másodperces hullás alatt, a közepes kozmikus sebességgel beérkező szenes kondrit valamely kitüremkedése, kitüntetett irányú lett és ez a pont, - az űrhajók íves fékezőpajzsához hasonlóan - a haladás irányába szinte "beiárányzódott". Az feltételezhető, hogy a Kaba hullás közben nem bukdácsolt, hanem szépen stabilan egy irányba beállva hatalmas sebességgel száguldott a felszín felé. A kitüremkedés mentén az anyag szépen, egyenletesen - a kúpos formát szinte magától kialakítva - kezdett leolvadni és a rövid hullás folyamán, a folyékony kőzetrétegek egy pontból kiindulva intenzíven olvadtak le. Mivel a kúpos forma áramlástanilag jóval ideálisabb, mint egy rücskösebb meteorit felület, ezért a leolvadás kisebb mértékű volt, mint az utóbbi esetben, azaz a Kaba szerencsére kevesebb anyagot vesztett, kb 70 %-ot, mint általában.

A meteoritunk egy lazább állagú szilikátos szenes kondrit és ezek sűrűsége jóval kisebb (átlag 2,95 g/cm3), mint kondritos társaiké. A lazább szilikátos szerkezet miatt az anyag rosszul vezeti a hőt, így az ablatációnak is jobban ellenáll. Szilágyi Gábor nem említett robbanást, csupán "mennydörgéstől különböző hangot", talán azért mert a meteorit anyaga belül homogén, ellentétben az űrben többször ütközött társaival, ez most szerencse mert különben a meteorit menet közben kisebb-nagyobb darabokra hullhatott volna. De a kúposságból következik még valami, a test ugyanis hullás közben az összesűrített levegőkúp mögött pár cm-es vákuum réteget tolt maga előtt, ugyanakkor a menetirány szerinti hátoldalán a meglévő vákuum erősebb szívóhatást gyakorolt a Kaba hátsó felületeire. A leolvadó rétegek itt az áramlástanilag ideálisabb testalak esetén gyakran gyűrűszerűen összegyűltek, majd leváltak. A sötétrepülési szakaszra való átváltáskor, viszont a sokkszerű lefékeződéskor az anyag hátfelületi részeit a sokkhatás hátrafelé lerobbanthatta és ott kisebb töredékdarabok leválhattak. Ugyanakkor a kúpos felületről leváló közel ideális és lamináris szerű leáramlás a hátoldali részen forró, kaotikus turbulens áramlási csomókat alkotott és a dermedt kőzetüveg kialakulásakor ez habos fodrozódásként a felületen megmaradt. Erről a jelenségről számolt be Nagy Mihály amikor a meteorit makrofotózásán ez feltűnt neki. De mi lett azokkal a darabokkal amik esetlegesen a Kaba hátsó oldaláról leváltak? Nos tudni kell, hogy a szenes kondrit meteoritok anyaga a nedves földi környezeten nagyon intenzíven mállik, így ha eshettek is le darabok, azokat a 160 év hazai nedves klímája már felismerhetetlenné tette. A hullás közben nagy számban leváló mm alatti szferulák viszont megmaradhattak. Erre gondoltak a korábbi MÁFI kutatói is, így Dr. Solt Péter és kollégái, akik korábbi katonai térképek segítségével kb. 100 m pontossággal behatárolták a ma már nem létező Szilágyi-tanya helyét és a környéken a földet átszitálva kb. 700 db szferulát gyűjtöttek. Ezek között változatos alakúakat szűrtek ki, még súlyzó alakú mikro-tektitett is találtak, a legérdekesebbek viszont azok a mikrométer méretű töredékek, amelyek "sötétebb mátrixban ülő, vöröses gömböcskéket tartalmaztak". Kapcsolataik segítségével a Tübingeni Egyetemen őrzött törött Kaba kondrum ásványi összetételéhez hasonlították a saját mintáik eredményeit és bizonyos tekintetben - de nem igazoltan - hasonlóságot mutattak ki. Kívánatos lenne, a sajnos nem éppen olcsó kutatások ez irányú kiterjesztése.

Az előző gondolatmenet csupán egy kísérlet a hullás folyamatának rekonstrukciójára, méghozzá a meteoritikában elfogadott modellekre támaszkodva. Mivel valódi hullást közelről még senki sem figyelt meg, így természetesen elképzelhető más forgatókönyv is.

A 160 éves hullás évfordulójára rendezett konferencia

Szinte már hagyomány, hogy a 10 éves hullási évfordulókhoz kapcsolódóan a debreceni Református Kollégium és más intézmények, az aktuális kutatási eredményeket bemutató konferenciát rendeznek Debrecenben. A 160 éves hulláshoz kapcsolódóan így került sor "Átfogó kutatások a kabai meteoriton" címmel, egy nagyszabású nemzetközi konferenciára, 2017. november 8.-án, ahol volt szerencsém részt venni. A programon 22 előadás és egy tudomány történeti színmű mellett, maga a "főszereplő", a kabai meteorit élőben is jelen volt. A történések rövid, kivonatolt anyagát adom most közre, melyről 2018 tavaszán - limitált mennyiségű - összefoglaló könyvszerű kiadvány is megjelenik, melyből néhány példány elérhető nálam.

A megnyitóbeszédek után a plenáris előadások következtek, ahol elsőként Ulrich Ott előadásában megismerhettük a legfontosabb meteorittípusokat, azok szerepét, kialakulását a naprendszer őstörténetében illetve kapcsolatát korábbi csillagok anyagával. A kutató a meteoritokat a "szegény ember" űrszondájának minősítette, hiszen azok rendszeresen és ingyen hullanak ölünkbe, nem kell értük százmillió USD-os űrszondákat küldeni és azokat visszahozni. Bérczi Szaniszló (ELTE) előadásában a kondritos meteoritok fejlődéstörténetét mutatta be, a kondrumos szerkezetű kondritoktól pl. Kaba, egészen a teljesen átolvadt anyagú, már differenciálódott, öves struktúrájú ősi kiségitestekig pl. Vesta. Majd Polgári Márta (MTA) nagyon messzire vezető mérési eredményekről számolt be. Ugyanis nagyfelbontású optikai és FTIR-ATR spektroszkópia vizsgálatok alapján a kabai és más meteoritok szövetében, a földi vasbaktériumok nyomaira kísértetiesen emlékeztető füzérszerű struktúrákra bukkantak. Ami azt jelentené, hogy az ismert termikus és vizes átalakulások mellett egy harmadik folyamat is alakította a Kaba szövetét. Kimondva, kimondatlanul itt arról van szó, hogy nem földi eredetű bakteriális átalakulási maradványokat vélnek felfedezni a magyar kutatók. Ezt követően Nagy Mihály (Debreceni Református Kollégium) beszámolt a kabai meteorit legutóbbi, részletgazdag, makrofotós dokumentálásáról és felhívta a figyelmet annak jellegzetes felszíni alakzataira, pl. orientált kúposságára, hátsó oldali ún. második típusú olvadási és buborékos jellegű kérgére. Mészáros Sándor (MTA) a kabai meteorit mágneses tulajdonságait mutatta be, ugyanis annak testje magnetit kristályokat tartalmaz, így bár gyengén, de mégis ferromágneses. Az eredményeket szép 3D-s ábrán láthattuk. Majd szintén Ulrich Ott következett a meteorit nemesgáz-vizsgálati eredményeivel. Itt lényegében arról van szó, hogy az eredeti szülőégitestben, majd annak ütközéskori felszakadásával, az űrben töltött időszakban illetve a földrehullás után, más és más izotóparányok mérhetők, amiből nagyon fontos adatokat kaphatunk ezen időszakokra vonatkozóan. A Ne21 és Ne22 izotópok alapján a Kaba kozmikus kitettségi ideje (azaz, hogy meddig volt a világűrben a szülőégitesből való kiszakadás után) 13,7 millió évre adódott. A kozmikus sugárzás az eredeti (meteoroid állapotú) testet 2-5 cm-es mélységben érte, ezáltal meteoritunk eredeti (pre-atmoszferikus) mérete valahol 10 és 20 cm-között lehetett (ma 16,4x10,8x10 cm). Ez azt jelenti, hogy a földi atmoszférában való nagysebességű hullás folyamán, a leolvadási veszteség (ablatáció), kb. 4kg, azaz 70 %-os volt. Ez viszonylag kis érték, mert mint említettem, a legjobb mai modelljeink is 90-95 % ablatációs tényezővel számolnak. Azt korábban is tudtuk, hogy a szenes kondrit meteoritok széntartalma (pl. grafit, nano és mikrogyémántok) korábbi vörös óriáscsillagok burkából származtatható. Xe izotópok alapján, a kutatók a nanogyémánt tartalmat ~500ppm-nek mérték, ami magasabb, mint a híres 1969-es hullású Allende (Mexikó) meteorité, vagyis a Kaba primitívebb anyagú, mint az említett meteorit, ahol ez az érték 340 ppm. A következő előadó A. J. Timothy Jull (University of Arizona, USA) Be10, C14, Al26, Cl36 és Ca41 izotóparányok elemzése után szintén hasonló méretűnek gondolja a pre-atmoszferikus, hullás előtti méretet és tömeget, mint Ulrich. Somogyi Árpád (The Ohio State University, USA) nagyon nagy felbontású tömegspektrométerrel, elektrospray (ESI) illetve lézerdeszorpciós/ionizációs (LDI) módszerekkel mérte a Kaba kémiai összetevőit. Itt megemlítendő, hogy igen nagy szerencsénk van a meteorittal, ui. 1857-ben a hullás után nem volt eső és a megtalálók is viszonylag hamar száraz helyre vitték és azóta is így őrzik a meteoritot. Tehát jelentősebb víz, káros hatás nem érte, csupán a légköri nedvesség, anyaga tehát minimális mértékben módosult a Földön, ezért jól mérhetők az eredeti anyag komponensek. A kutatók mérései szerint több pozitív töltésű iont detektáltak, mint negatívat. A legtöbb szerves komponens összetétele CxHyNzOn képletű volt, a szervetlen komponensek pedig a S, Fe, Ni, Si, Co. Itt említendő meg, hogy a meteoritban korábban aminosavakat, mint például glicint, alanint, glutaminsavat, valint, prolint is kimértek (Kubovics I. a Torkos K., Szókán Gy, 1997, 2000 előadásai alapján). Az elhangzott előadáshoz kiválóan kapcsolódott a délelőtti szekció utolsó beszámolója, Posta József és társai mérései (Debreceni Egyetem). Az elemanalitikai vizsgálatok során közel 50 kémiai elemet azonosítottak, melyek többek közt a meteorit legfontosabb kőzetalkotó ásványainak, az olivin, piroxén, spinell (CAI-k fontos összetevője), pentlandit és troilitnak az összetevői.

Az ebédszünetben következett a konferencia egyik fő attrakciója. A Debreceni Református Kollégium, autentikus, tógás öltözetű, mai diákjai hozták be az üvegbúra alatt tárolt, eredeti kabai meteoritot. Sokan talán nem tudják, de a Kollégium állandó kiállításán a meteorit élethű másolata látható, a valódi példányt csak nagyon ritka alkalmakkor mutatják meg, egyébként széfben tárolják. A megjelentek nagy izgalommal és sorban állva várták míg közelről is megszemlélhetik, fotózhatják a főszereplőt. Igazán nagy élmény volt megcsodálni a cipónyi méretű fekete meteorit gyönyörűen, kúposra olvadt, folyásnyomos alakját, a híres, centiméteres méretű fehérzárványát és közeli részleteit. Szinte érezni lehetett a nemzeti kincsünket körbelengő különlegességet, egyediséget, zivataros történetének savát-borsát és azt, hogy anyaga valaha más csillagrendszerekben keringett. A nagy izgalomban csaknem el is feledkeztünk az ebédről, melyet vendéglátóink biztosítottak számunkra.

A délutáni szekciót Gyollai Ildikó (MTA CsFK) kezdte, aki Keresztúri Ákos és kollégái kutatási eredményeiről számolt be. A kabai meteorit alacsony és magas hőmérsékletű vizes átalakulása még a szülőégitestben ment végbe, ennek során a magasabb hőmérsékleteken a CAI-k, illetve a repedések és szemcsehatárok mentén történtek átalakulások. A mérések azt mutatták, hogy a CAI-k főként diopszidból, hedenbergitből, melilitből állnak, de egy ritka ásvány a földpáttól eltérő szerkezetű dmisteinbergit jelenlétét is kimutatták. Ugyanakkor megfigyelték a kondrumok és az ásványok közötti repedések, alacsonyabb hőmérsékleten történő vasasodásának változásait. A mérésekkel elkülöníthetők a földi lehullás utáni kőzetmállási folyamatok és az eredeti szülőégitestben végbement vasasodási átalakulások. A következő előadó Takáts Viktor (MTA Atomki) speciális berendezésekkel (XPS, mikro-PIXE, stb.) történő analitikai mérések eredményeiről számolt be. Meglepő eredményük, hogy a vizsgált mintában lévő összes szénvegyületnek csak a gyémántszerű módosulatát találták. Alexander N. Krot (University of Hawaii, USA) az O18, O17 és O16 izotópok részletes analízisére támaszkodva igazoltnak találta, hogy a Kaba bizonyos ásványi módosulásai nem a szoláris ködben jöttek létre, hanem kb. 4,563 milliárd évvel ezelőtt a szülőégitestben keletkeztek. A folyadék és szilikátok közötti folyamatok pedig, kb. 100-300 C fok hőmérsékletnél másodlagos ásványokat hoztak létre. Gucsik Arnold (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) szerint a meteoritban lévő forszterit (egy Mg-dús olivinásvány) szemcsék kb. 250 C fokon kristályosodtak és ez a folyamat a szülőégitest alacsony hőmérsékleten végbemenő kristályosodásához köthető. A forszterit mikroszemcsék katódlumineszcens spektrumát vizsgálva, kimutatták, hogy alacsony hőmérsékleten az halvány emissziót mutat, ami hasonló az üstökösök és a csillagközi ködök alkotóinak spektrumához. A következő előadás sajnos elmaradt, de Szabó Gergely (Debreceni Egyetem) előadás kivonatából megtudtuk, hogy a meteoritról 2015. május 6.-án egy Pentax K3 fényképezőgéppel összesen 158 db 24 Mpixel felbontású kép készült. Ebből fotogrammetriai-alapú modellezéssel, PhotoScan szoftverrel 13 millió képpontból álló modellt alkottak. Az eredmények felkerültek a világhálóra és ennek segítségével 3D-s nyomtatóval új élethű kabai meteorit másolatot készítettek. A jól sikerült modellt a Kollégium állandó kiállításán végül kicseréltek a régivel. Ezután Rózsa Péter (Debreceni Egyetem) beszámolt a meteorit roncsolásmentes CT vizsgálatáról. Az olvadási kérget 0,2-0,4 mm vastagságúnak mérték és a kéreg alatt, befelé haladva 1-15 mm méretű eltérő denzitású komponenseket (kondrumok, CAI-csomók?) találtak. A meteorit centrális zónáját pedig magasabb denzitásúnak mérték, mint a külső köpenyrészt. Elképzelésük szerint, ezen gömbhéjas szerkezet kialakulása a légköri hulláskor alakulhatott ki. Személyem az előadások után felvetette, hogy az öves szerkezet okozója, akár a légköri nedvesség hullás utáni beszivárgása (mállás) is lehet, de itt további mérések szükségesek. Ezután Viczián István (Debreceni Egyetem) a Kaba agyagásványainak és más vizes elváltozásainak irodalmi áttekintését mutatta be. Megtudtuk, hogy a Kaba víztartalmát Sztrókay (1961) 0,53 %-nak adta meg, agyagásványaként pedig a szaponitot írták le elsőként. A meteorit rétegességét (foliáció) azzal magyarázzák, hogy annak anyaga a szülőégitest viszonylag magas szintjén helyezkedett el. A szerves anyagok közül a poliaromás, alifás, telitett és telítetlen szénhidrogének is előfordulnak a mintákban. A szerzők úgy gondolják, hogy a szerves anyag átalakulása viszont megelőzte a vizes átalakulást. Következőként Kristály Ferenc (Miskolci Egyetem) számolt újabb műszeres ásványtani vizsgálataikról. Ők Fe-dús szaponitot találtak a rendelkezésre álló vékonycsiszolatban és a kondrumok peremén látszódó vöröses barna elszíneződést, a beszüremkedő szerves anyagnak tulajdonítják. Röntgen diffrakciós vizsgálatokkal a kondrumok közötti finomszemcsés anyagban (mátrix) klinoensztatitot, diopszidot, piritet, magnetitet azonosítottak. Majd Nagy Mihály (Debreceni Református Kollégium, a meteorit jelenlegi kurátora) érdekes előadásában ritka levéltári dokumentumokat mutatott be a meteorit történetéből. Láthattuk például a levelet, miszerint az Erdélyi Múzeumi Egylet egy 432 gr-os 1882-ben hullott mócsi meteoritért cserébe, csupán egy 3,92 gr-os (!) Kaba darabot kapott. Látható, hogy már akkor is milyen nagy hírneve volt a kabai meteoritnak. Utolsó előadóként McIntosh Richard William (Debreceni egyetem) számolt be a londoni Natural History Museum-ban lévő Kaba minta sorsáról, annak kutatási célra történő tovább darabolásáról. Megtudtuk, hogy a londoni múzeum rendkívül precíz (0,0001 gr-os) tömegkönyveléssel, számos külföldi kutatónak biztosított értékes mintákat a részletes vizsgálatokhoz. 

A több mint 7 órás meglehetősen tömény tudományos program rövid szünete után, a vendéglátók egy a témához kapcsolódó tudománytörténeti színjátékkal kedveskedtek a megjelenteknek. A kabai Lakat Színpad előadásában, a Kabai Mennykő Néptáncegyüttes (igen Kabán sok minden a meteorithoz kapcsolódik) közreműködésével, Bagota Árpád rendezésében "A Kaba-kő titka" című színművet mutatták be. A Nagy Mihály, Kirsch Éva által írt félórás előadás bemutatta a "kő" szinte minden fontosabb történeti állomását, a hullást, a bécsieknek való ellenállást, Wöhler kutatásait, majd egészen messze vezetve csillagporfelhők között kötöttünk ki. Az üde záróprogram után, a résztvevők bár fáradtak voltak, mégsem széledtek szét, hanem kisebb csoportokban vitatták meg a hallottakat egyúttal új kutatási programok körvonalazódtak. Valóban színes és méltó programmal ünnepeltük meg a kabai meteorit 160. éves hullásának évfordulóját.