Az Aldebaran (α Tau) spektruma

információk az objektumról

Az Aldebaran (α Tauri, Alpha Tauri) a Bika csillagképben található, annak a főcsillaga - „a bika szeme”. Az Aldebaran arab név, jelentése: „a követő”. Ez talán abból ered, hogy a hét nővért, vagyis a Plejádokat követi. A legfényesebb csillagok közül neki van a legmélyebb narancsszíne a K-színképosztályban, de nem annyira vörös, mint az M osztály csillagai (mint például a Betelgeuse).

Az Aldebaran volt a Földről látható legfényesebb csillag az elmúlt egymillió évben (jelenleg sorrendben a tizenharmadik). Az Aldebaran nagyobb sebességgel távolodik tőlünk, mint bármely más, első fényrendű csillag (valójában gyorsabban távolodik, mint a 300 legfényesebb csillag közül bármelyik). Az Aldebaran 320 000 évvel ezelőtt volt a legközelebb a Földhöz, és ekkor volt a legfényesebb is, a számítások szerint -1,m54 értékkel. Távolsága akkor 21,5 fényév volt.

 Az Aldebaran kapcsolatba hozható más égi objektumokkal.

•  Az Aldebaran az egyetlen első fényrendű csillag, ami egy csillagcsoportosulás előtt látható (ez a Hyadok nyílthalmaz).
• A Hyadok főbb csillagaival V-betűt formáz, ami a bika fejét adja ki, az Aldebaran a bika szemét jelképezi.
• Nem messze nyugati irányban az Aldebarantól található a szabad szemmel is jól látható Plejádok, ami sűrűbb csillagcsoport.
• Az Aldebaran kapcsolatba hozható a Szíriusszal, mert az Orion-öv két végénél helyezkednek el: a Szíriusz fényesebb, de alacsonyabban van, az Aldebaran kevésbé fényes, de magasabban látható. Látszó távolságuk az Orion-övtől nagyjából azonos.
• A Spica, Antares és Regulus mellett az Aldebaran az a négy első fényrendű csillag, amiket a Hold látszó mozgása következtében elfedhet (ebben a történelmi időszakban). Közülük az Aldebaran a legfényesebb. Ezzel a második legfényesebb csillag, amit el tud takarni a Hold (a legfényesebb csillag a Nap). Ebből következően az éjszakai égbolton az Aldebaran a legfényesebb csillag, amelyet a Hold elfedhet.

A kép készítésének körülményei

A csillag spektrumát az ASI1600MM Pro kamerával vettem fel, a chipet 0 C fokra hűtöttem. A Dados spektrográfban az első rendű spektrum eleje épp ráfér a nullad rendű képpel (maga a csillag) a chip felületére. Ez ugye azért fontos, mert így egyszerűbb a hullámhossz kalibráció. Amikor ezek a technikai felvételek elkészültek, a spektrográf mikrométer-csavarjával az első rendű spektrumot az érzékelő chip közepére helyzetem, ügyelve, hogy az jól láthatóan a középső résben maradjon. Elkészítettem 5 db dark felvételt, amit a SharpCap Pro szoftver átlagolt, majd Master Dark-ként levonta azt az egyes képekből azok elkészülte után, mentés előtt.

Összesen 15 db 500 msec-os képet készítettem és mentettem 16 bites fits formátumban. A stackelést Maxim DL-ben szoftverben végeztem, az összeadott képet 16 bitesként mentettem. A spektrum kalibrációját és intenzitás görbéjét a francia (ingyenesen letölthető) VisualSPec spektrum analizáló szoftverben készítettem el, csakúgy mint a hullámhossz kalibrációt. A VisualSpec egyik hasznos funkciója, hogy az eredeti spektrum görbét nem csak egy 1 pixel szélességű vonallal metszi el, hanem egy beállítható értékű pixel széles sávot állíthatunk be neki, ami vertikálisan átlagolja a sávban lévő értékeket. Ez megszünteti a spektrum görbe egymás melletti értékeinek "tüskésségét" és simább lefutású spektrum görbét eredményez, a végeredmény kezelhetőbb és szebb lesz, ha persze beszélhetünk szépségről egy spektrum görbe esetén.

A végleges képeket Photoshop-ban szerkesztettem össze egységes ábrává. Az egyes molekula elnyelési (abszorpciós) vonalakat a egyrészt a már korábban készült és interneten elérhető Vénusz spektrumok alapján azonosítottam (credit to Julian Cooper), másrészt a hullámhossz kalibrációval ezt megerősítettem magam számára. Most instrumentális (műszer-) érzékenység  és fluxus kalibrációt nem végeztem.

Eredmény: azonosíthatók (?) a hidrogén Balmer sorozatának - Hα, Hβ, Hδ, Hγ, Hε - egyes vonalai közöl néhány, a Fe, NA és Ne egyes vonalai, ezenkívül a földi atmoszferikus O₂.