Teljes napfogyatkozás, Törökország 2006

A Magyar Csillagászati Egyesület expedíciója a törökországi Anatólia tartomány Kemer, illetve Side nevű városából figyelte meg a jelenséget 2006. március 29.-én. Ezen összefoglaló az esemény emlékeim szerinti szakmai leírása.

Előkészületek.

Komoly szervezés eredményeképp majd egy teljes repülőgépnyi amatőr-csillagász szállt le a dél-török riviéra fővárosában Antalyában. Innen busszal átmentünk szálláshelyünkre a Kemer-ben található Valeri Beach hotelbe. Az itt is még az előszezon elején lévő álmos kis tengerparti városban szinte csak mi magyarok jelentettük a "TURISTÁT". A társaság egy része fakultatív kirándulásokkal múlatta az időt, megint mások megkezdték a teljes napfogyatkozás észlelésének előkészítését. Az első napokon Kaposvári Zoltán az EMAPWIN szoftverrel kiszámította a totalitás vonalának koordinátáit, melyeket a GPS-vevőbe tápláltunk, hogy akár néhány méteres pontossággal rá tudjunk állni a középvonalra. Ennek persze elméleti jelentősége van csupán, hiszen még néhány km-es eltérés is csupán pár tized másodperccel csökkenti a totalitás időtartamát. Rögtön a megérkezés utáni napon helyi török kísérő segítségét élvezve derítettük fel a potenciális észlelőhelyeket. Alapvetően kétféle helyszín adódott a környéken, az első a magas tengerparti hegyek panorámás lankáin, a második a Side melletti partszakasz. Ezen utóbbi helyen érte el a török szárazföldet a centralitás elméleti vonala. Mindkét esetben GPS-ben tároltuk el az esélyes helyszínek földrajzi koordinátáit, hogy később is biztonságosan visszataláljunk.

Időjárás

Megérkezésünk után megkezdtük a helyi időjárási viszonyok megfigyelését, különös tekintettel a környező több ezer méter magas hegyek okozta felhőképződésre. Tapasztalatunk szerint a hegyek felett napközben délután 3-4 órás maximummal a kora délelőtti órákban indult meg a felszálló tengeri pára kicsapódása és felhőkké képződése, ami aztán estére lecsökkent vagy megszűnt. Az időnként rendelkezésre álló műholdkép és a török meteorológiai szolgálat előrejelzései március 29-re tiszta és jó időt prognosztizáltak. Nagyobb, a felhőzet szempontjából veszélyes front, időjárási ciklon nem volt a környéken. Az Égei-tenger felől csak 30-ára áramlott be egy komolyabb, akár esőt is hozó front. A jelenség előtt minden este közösen megbeszéltük az aktuális időjárási helyzetet, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy semmiképpen nem kockáztatjuk meg a hegyvidéki észlelést és hegyeket, hanem a felhőktől mentesebb és főleg stabilabb időjárási helyzetű tengerpartról figyeljük meg a teljes fogyatkozást. Az akár óráról-órára változó lokális jellegű felhők megjelenési lehetősége miatt a sidei tengerpart viszonylag jó közlekedési lehetősége akár még buszos menekülési utat is biztosított számunkra szükség esetén. A 29-i napon és azt megelőzően verőfényes, tiszta égboltra ébredtünk. A tengerparton aztán megjelent néhány magasabban található vékony cirruszfelhő, melyek közvetlenül a jelenség előtt 5 perccel még Napunk közelében voltak, de végül is a totalitás látványát éppen nem zavarták. Jó választásnak bizonyult a sidei tengerpart. Másnapra aztán megérkezett a front, de akkor már ki gondolt rá... Persze nevezhetjük a dolgot akár szerencsének is.

Hőmérséklet.

A hőmérsékletmérést kontrollált körülmények között végeztük, amikor is a digitális hőmérőt egy árnyékban lévő sziklahasadékba helyeztük, és megvártuk, amíg felveszi a környezeti hőmérsékletet. A tenger felől időnként hűvösebb szellő okozott kisebb hőingást. Az egyre emelkedő Nap egészen 22,4 °C-ra melegítette a levegőt, amikor is bekövetkezett az U1 kontaktus, és folyamatosan csökkent a hőmérséklet, egészen 18,0 °C-ig, amit a totalitás után kb. 10 perces csúszással mértünk. A növekvő napsarló végül is 22 °C-ra növelte a tengerparti levegő hőmérsékletét. Szubjektív vélemény, hogy a jelenlévők akár 10 fokos csökkenésnek is érzékelhették a végül is 4,4 °C fokos csökkenést, amit jól alátámaszt, hogy sokan polárfelsőt vettek fel, sőt egyesek még sapkát is.

Fényviszonyok.

Az U1 utáni fénycsökkenést szabad szemmel 13:10-kor vettük észre. A 44 perc múlva bekövetkező totalitásig rohamosan csökkent a fény mennyiség. Az égbolt alkonyati szürkületre váltott, amit jól alátámaszt az ekkor azonos blendével (f/7) és expozíciós idővel (1/640 s) készült összemontírozott felvételsorozat (1. a képmellékletben). A tenger felőli horizontot videokamerák és digitális fényképezőgépek hada kémlelte. Az árnyék közeledtét kb. másfél perccel a totalitás előtt vettük észre. A tenger és a horizont kontúrja elsötétült, és narancsos-kékes-szürkésre váltott, ami végig megmaradt a totalitás alatt, majd ahogy az árnyék távolodott, egyre világosodott a horizont, és végül elérte az eredeti állapotot. Mindenkinek elsőre feltűnt, hogy észlelőhelyünk sötétszürke égboltja és környezete lényegesen sötétebb volt, mint 1999-ben. Ezt okozhatta a nagyobb átmérőjű árnyéksáv, illetve az a helyi sajátosság, hogy a tengerpartot 1-2000 méter magas hegyek övezték, melyek leárnyékolták a világosabb horizontot. A hőmérőt a totalitás alatt képtelenség volt a belső lámpája nélkül leolvasni, kb. teleholdnyi fénymennyiséghez tudnám hasonlítani a megvilágítást, természetesen attól igen eltérő narancsos-szürkés-kékes színárnyalatokkal. (A 2009-es 6 perces ázsiai fogyatkozás még sötétebbnek ígérkezik, így ott a zseblámpa elengedhetetlen eszköznek bizonyulhat.)

A totalitás és a részleges fázisok. A napfoltminimum felé közeledve a magyarországi indulás előtt folttalan Napunk nem nyújtott túl izgalmas látványt. Március 29- ére befordult három komolyabb napfolt, szép fáklyamezővel, ami távcsőben összesen öt részre bomlott. Különösen szép látványt nyújtott, amint Holdunk eltakarta az említett foltokat. Az U1 és U2 kontaktusokat távcsőben és szabad szemmel is mértük, GPS-szel korrigált másodperc pontosságú órával (itt már nem tudtuk használni a Magyarországon jól megszokott DCF-77-es óráinkat). Távcsövön keresztül a totalitás U2 és U3 kontaktusadatait a nagy izgalomban nem mértük, vizuálisban azonban a digitális videokamerák szerinti adatokat utólag kimérhettük. A különböző észlelők által mért és átlagolt kontaktus adatok a következők:

A totalitás szabad szemmel és nagy látószöggel. A már említett cirruszfelhőknek köszönhetően a totalitás előtt kb. 50 másodperccel gyönyörű, szivárványszínű és kör alakú naphaló jelent meg a Nap körül. Maga a napkorona a napfoltminimumhoz várt állapotát lényegesen felülmúlta, szabad szemmel az U2 előtt néhány másodperccel tisztán és kontrasztosan, kissé fehéres-lilás színben már látható volt, de Szitkay Gábor 360 mm-es teleobjektív vei készült diáin, hosszabb expozíciós idővel még 5 napátmérőig is követhető. Jól kivehetőek voltak a belépéskori, jelenség alatti és kilépéskori protuberanciaívek. Ugyanis kilépéskor nem egyes protuberanciákról, hanem összefüggő ívekről beszélhetünk, melyek a fotókon különösen jól láthatók. Kb. fél perccel az U2 előtt láthatóvá vált a Vénusz, majd a később a O^B-s Merkúr. A fényesebb csillagok közül a Formalhaut és a Capella látszottak még a jelenség során, bár a nagy izgalomban sokunk - talán megbocsáthatóan - nem erre koncentrált. Érdekesség, hogy a totalitás előtt a tenger felől erősen fújó szél a jelenség alatt teljesen megszűnt, sőt szinte hidegfrontos „minőségűre" tisztította a reggeli párás levegőt, talán ennek is köszönhetőek a gyönyörű, kontrasztos felvételek és maga a vizuális látvány.

A totalitás távcsövön keresztül. Az U2 és U3 előtt kb. 30 másodperccel jómagam „30" felkiáltással tudattam az észlelőkkel a napszűrő le és felhelyezésének idejét. Kb. 20 másodperccel az U2 előtt, már le lehetett venni a szűrőket, hogy lássuk és megörökíthessük a gyémántgyűrűt, ami végül is olyan jól sikerült, hogy többünk magának a gyémántgyűrű fázisainak kialakulását láthatta viszont felvételein. A Baily-féle gyöngyszemeket ki- és belépéskor szintén láthattuk, belépéskor a fényképezőgép fókuszáló lemezén kb. 3-8 dbot, az U3 körüli időszakban pedig egy protuberanciaívet és azon kívül 5-8 db-ot számoltam össze. Belépés után, ahogy egyre jobban hozzászokott a szemünk a sötétebb tónusokhoz, a kromoszféra vékony (a valóságban néhány ezer km-es) szeletei sejlettek fel, hogy azután átadják helyüket a protuberanciák látványának. A belépéskor látható protuberanciák közül különösen kiemelkedett 2 db íves, illetve háromszög alakú, jól megtermett, kb. V széles és magas, melynek felületén részleteket tanulmányozhattunk, rózsaszíntől egészen a meggyvörös színekig. Valószínűleg méretük miatt ezeket láthattuk szabad szemmel is. Aho^y haladt a Hold, egyre inkább eltűntek a belépéskori protuberanciák, és magára az É-i és D-i pólus vidékén erősen szálasodott koronára koncentrálhattunk. Az erővonalak mentén áramló anyag jól láthatóan kirajzolta a mágneses teret. A pólusmenti szálak kb. 1 napsugárig terjedtek ki 90/1250-es MC távcsövön keresztül nézve. Az egyenlítő-menti és a nyugodt Napra oly' jellemző koronaszálakat és fillamenteket kb. 1-1,5 napátmérőig figyelhet tűk meg. A korona színére leginkább a fehéres-kékes-lilás árnyalat illett. Ahogy közeledett az U3, az órára pillantva kb. még 50 másodperc volt hátra, a „belső órára" hallgatva - miközben diát cseréltem hamarosan kiálthattam a megbeszélt 30 másodpercre figyelmeztető jelzést. A kilépési oldalon ekkor megjelent egy mind jobban erősödő és egybefüggő 15-20 ívperces protuberanciaív (talán az U3 előtt 30-40 másodperccel) és egy különálló protuberancia, tele pompás rózsaszín-piros részletekkel. A pillanatról pillanatra növekvő sárgásfehér kromoszféra rétegeit egyre erősödő fény kísérte, amikor is a holdi völgyekben megjelentek az első Baily-gyöngyök, majd kibukkant a Nap, és egyre erősebb fényű gyémántgyűrűvel vakította el az észlelőket. Végül visszakerültek a napszűrők, és a látványtól kissé kábultan és izgatottan beszéltük meg a látottakat. Többek között a megfigyelt jelenség részleteiről, színeiről faggattuk egymást, ami jól jött a későbbi archiváláskor.

A totalitás fényképezőgéppel és videokamerával. A jelenség előtti napokon a tengerparton jó páran próbálták ki a magukkal vitt és használni kívánt technikát. Volt, aki digitális DSLR fényképezőgéppel, fotóállvánnyal vagy óragépes ekvatoriális mechanikával érkezett, mások videokamerás észlelésekre készültek, illetve megint mások hagyományos fényképezőgéppel kívánták a jelenséget rögzíteni. Az utolsó simítások alkalmával, ha kiderült még egy-két hiányosság, igyekeztünk a bajt a magunkkal hozott tartalékból orvosolni. Az esti megbeszélések során Szitkay Gábor adott asztrofotózási tanácsokat az érdeklődőknek. Felhívtuk a figyelmet a nyugodt Napra jellemző egyenlítői koronaszárnyakra és filamentekre, célszerű ugyanis nagyobb fókuszú távcsövek esetén a fényképezőgépek képmezejének hosszabbik oldalát erre az irányra párhuzamosítani, hogy a napkorona kinyúlásai is beleférjenek a képbe. Az észlelők a fotózáshoz jellemzően az utazótávcső kategóriába tartozó lencsés, illetve rövid tubusú katadioptrikus műszereket hoztak magukkal, 70-110 mm-es átmérőtartománnyal és 500-1300 mm körüli fókusszal, illetve néhány an hosszabb fókuszú teleobjektívekkel próbálkoztak. A hosszabb fókuszú műszerelőiéi a 400-800 ASA érzékenységeknél az 1/8000-1/1000 s expozíciós értékkel készültek szép felvételek a gyémántgyűrűkről, Baily-féle gyöngyökről és protuberanciákról. A hosszabb 1/60-1 másodperces expozíciós értékek pedig jól kirajzolták a korona szerkezetét. A DSLR gépek - bár beépített szűrőjük miatt kevésbé érzékenyek a Ha tartományra 8 bites színfelbontásnál - kiválóan kirajzolták a halvány protuberanciákat is. A diára készült felvételek pedig a nagyobb dinamikai tartomány és a csatornánkénti 16 bites diaszkennelésnek köszönhetően a korona halványabb, belső részleteit is jól mutatják. Néhányan az egyes fázisokhoz ún. expozíciós csomagokat készítettek elő az arra alkalmas DSLR gépekben, hogy a totalitás alatt csak az exponáló gombot kelljen lenyomni a gyors sorozatfelvétel (2-3 db) elkészítéséhez. Ez a technika különösen alkalmas a gyorsan (0,5-2 s) változó jelenségek fázisfejlődésének a megörökítésére. Nagyon sokan voltak, akik videokamerával örökítették meg a fogyatkozást. Itt a legnagyobb gondot az jelentette, hogy az expozíciót szabályozó automatika helyesen működik-e vagy sem. Legjobb megoldás, ha mi magunk tudjuk a jelenség alatt „le- és felhúzni" az expozíciót. Természetesen a fókuszt rögzíteni kell, és minden felesleges szabályozó automatikát le kell tiltani, mert téves vezérléshez vezethet, különösen a napszűrő fel és levételi időszakában. A fogyatkozás estéjén végül is csodálatos videofelvételekben gyönyörködhettünk, a felbontás határain belül ugyanis kiválóan látszott a gyémántgyűrű, az egyes protuberanciák és a korona.

Külön szólnék a fókuszálásról.

Legbiztosabb, ha pl. kétlyukú Hartmann-maszkkal fókuszálunk, és árnyékoló lemezt helyezünk a távcső elejére, illetve alufóliával borítjuk a távcsövet, optikát, hogy a tűző napon a változó fókusz miatt ne kelljen gyakran módosítani a pontos fókuszpozíciót. Amikor a Napból már csak kis ív látszott, és közel voltunk az U3-hoz, ismételten kontrolláltam a fókuszt, mert a vékony napsarlónál különösen érzékenyen lehet ezt ellenőrizni (összesen egyébként tíz alkalommal győződtem meg a helyes fókuszállásról). Az ilyen módon és precíz odafigyeléssel készült felvételek mind tűélesek lettek.

 Végezetül következzenek a felvételek:

Megjelent: Meteor 2006. 7-8. számban